„A negyedik iskolai tábori hét július 18-án vette kezdetét. Különlegessége volt, hogy vendégül láthattunk négy máriaföldei és öt rékási diákot és tanáraikat. A hét három napján Tűhegyi Balázs is segítette munkánkat mint közösségi szolgálatot teljesítő középiskolás tanuló.

A hétfő délelőtt különféle játékokkal telt, majd nem sokkal ebéd előtt megérkeztek vendégeink, akiket Ioanovici Enikő (Máriafölde) és Farkas-Ráduly Melánia (Rékás) tanárnők kísértek el. Első feladatként megalkottuk saját Tábori Falunkat, ahol mindenki otthagyhatta a keze nyomát. A fal elkészülte után a tanulók és a pedagógusok egyenként bemutatkoztak, sőt azt is elárulták, mi a kedvenc játékuk. Következett a Tábori Három Kívánság: mindenkinek három dolgot kellett írnia, amit szívesen látna a programok között. Előkelő helyen végzett a foci és a fagyizás, de szintén sok szavazatot kapott a gyümölcssaláta-készítés és a biciklizés is. A javaslatok alapján közösen alakítottuk át a heti programtervet. Ebéd után egy barátságos focimérkőzést játszottunk a belső udvaron.

Advent, karácsony… Mindkét szó mögött szinte röpködnek a gondolatok… Jó lenne egy kicsit lazítani… de addig nem, amíg ki nem írom magamból. Mit is? Például azt, hogy miért kis kezdőbetűs a karácsony… És a korábbi B. ú. é. k. is nagyító alá kerül… Ideje pontokba szedni…

Néhány éve az egyik képzésen táncos csajként hivatkozott rám valaki a hátam mögött, én persze meghallottam. Úgy éreztem, mintha az illető kifigurázná az általam megosztott információt, miszerint nemcsak a Szövegkovácsnál és az újságírás berkeiben, hanem a versenytánc világában is otthon érzem magam. De az is lehet, hogy én értettem félre…

Háttéremberek, akik mondhatni olvasásból keresik meg a kenyerüket. Többet tudnak a helyesírásról a nagy többségnél, és minden szöveget árgus szemekkel figyelnek. Még akkor is, ha éppen nem dolgoznak… A korrektorokról keveset tudunk, magát a kifejezést legtöbbször a bőr egyenetlenségeinek elfedésére használt sminkszerrel azonosítjuk. Pedig semmi közük hozzá, hacsak nincs szükségük rá. Az írni-olvasni tudás nemzetközi napján egy olyan interjút osztok meg, amely Gergely Erikával, a Szövegkovács társalapítójával készült hat évvel ezelőtt az azóta megszűnt Reggeli Újság című lapnak, a blogon viszont most tesszük közzé először. Felfrissítve. Erikát – aki egyébként első unokatestvérem – elsősorban az olvasás iránti rajongásáról és a korrektori szakmáról kérdeztem, illetve arról, hogy miért nevezi saját magát szürke eminenciásnak. 

Sohasem terveztem, hogy vállalkozó leszek. 2012 júniusában úgy nézett ki, hogy el fogom veszíteni az állásomat, ami kis híján megbetegített. Nem akartam újra átélni azt, amit két évvel korábban, nem sokkal a Temesvárra való költözésünk után. Akkor a nyakunkba vettük a fél országot, és egy kisautónyi csomaggal elindultunk egy olyan városba, amelyet egyáltalán nem ismertünk. A családtagoktól és a barátoktól több száz kilométerre kerültünk, fogalmunk sem volt arról, hogyan léphetünk kapcsolatba a helyi magyar közösséggel, sőt nekem munkahelyem sem volt három hónapig. Valószínűleg sokan csak legyintenének egyet erre, de én akkor úgy éreztem, hogy minden romokban hever körülöttem.

Állandóan kihívások elé állít, és rengeteg emberrel találkozhatok általa… Sajnos ez a rövid mondat nem fedi azt a sokszínű tevékenységet, amit nap mint nap végzek, de legalább megpróbáltam tömören összefoglalni. Nem mindig sikerül. Amúgy a munkámat inkább hobbinak nevezném, hisz mostanában többnyire azzal foglalkozhatok, ami belülről jön. Például írok egy blogbejegyzést.

Az elmúlt években úgy tűnhetett, mintha a legeslegszigorúbb tanító nénik dolgoznának a Szövegkovács műhelyében, és csak arra várnának, hogy valaki tévedjen. Ez főként szakmai ártalom a részükről, hisz nap mint nap hibát keresnek a különféle szövegekben, azonban nekik sincs receptjük a tökéletességre. Ugyanis nincs tökéletes ember, tökéletes munka, bármennyire is szeretnénk ezt elhitetni magunkkal és másokkal.

„Ha választanod kellene a kettő közül, melyiket választanád?” – tette fel a kérdést tavaly nyáron egy kedves ismerősöm. Én szinte azonnal rávágtam, hogy nem is gondolkodom ilyesmin, mert mindkettő én vagyok. Vagyis táncos és (újság)író is. Egyik sem fontosabb a másiknál.

Illusztrációkat keres a bejegyzéseihez, azonban elfelejtette, honnan lehet ingyenes képeket letölteni anélkül, hogy szerzői jogokat sértene vele? PDF-fájlt alakítana .jpg-vé, viszont nem tudja, miként fogjon hozzá? Meg kellene vágjon egy rövid videót, de egyetlen használható programot sem talál? Fogalma sincs, hogyan rövidíthetne le egy végeláthatatlannak tűnő linket? Ha bármelyik kérdés foglalkoztatja, mindenképpen olvasson tovább!  

Nemcsak a külföldi, hanem a magyar személynevek is „áldozatául estek” a köznevesülésnek: ruhadarabokat, ételeket, süteményeket neveztek el egy-egy közismert személyiségről. Első körben a férfiviseletek világába kalauzolom az olvasót, majd néhány gasztronómiai kifejezés következik.