Tömbmagyarságból a szórványba

Autóval. Kánikulában. Egy Lola névre hallgató, kissé megzavarodott GPS-szel, ismeretlen településeken, tájakon keresztül. Családtagok, barátok nélkül, magunk mögött hagyva egy megszokott életet. Így kezdődött a temesvári kalandunk… pontosan öt éve. Csak halvány sejtelmünk volt a szórvány fogalmáról. Aztán belecsöppentünk, nyakig.

Andreia Teixeira küldte nekünk Madeiráról 

„Viszontlátásra jóemberek, viszontlátásra.

Búcsúzom, mert elmegyek.

Az óceán hullámain jöttem,

Az óceán hullámain távozom.”

Örültünk, ha hébe-hóba magyar beszédet hallottunk az utcán, olyankor legszívesebben megszólítottuk volna a néniket, bácsikat. Azt a napot sem felejtem, amikor villamosozás közben kiderült, hogy rajtam kívül még két utas tud magyarul. Alighogy leszálltam, telefonáltam édesanyámnak, és boldogan újságoltam el a hírt. Akkor szinte szenzációként fogtam fel...

Időközben rájöttem, hogy jóval könnyebb a tömbmagyarságban magyarnak lenni, „nagymagyarkodni”, hisz legtöbb esetben anyanyelveden szólítod meg a postást, az elárusítót, a szomszédot… A szórványban ez már nem természetes jelenség. Itt eleinte elveszettnek érzed magad, keresed a hozzád hasonlókat, akik megértik, mit érzel. Elcsépelten hangzik, de néhány nap elég volt ahhoz, hogy eldöntsem: magyarokkal és magyarokért akarok dolgozni. Három hónapba telt, de sikerült.

A Temesvári Rádió magyar szerkesztőségének munkatársaként bekerültem a körforgásba, értékes embereket ismertem meg, akikkel egyébként nem sok esélyem lett volna találkozni. De a más nemzetiségűektől sem határolódtam el, mondhatni nyitottabb, toleránsabb lettem, mint azelőtt. Sőt néha „csáóval” is köszönök, amire nem vagyok túl büszke, de ez is hozzátartozik a temesvári élethez.

Öt év távlatából kijelenthetem, hogy itt is jól érzem magam, azt hiszem, megtaláltam a helyem. Kár lett volna folytatni az önsajnálatot a négy fal között... Hogy hol van az otthonom? Még nem tudom.

A záró gondolat ezúttal nem tőlem, hanem Borbély B. Emília színművésznőtől származik, aki nemrég fejezte be a tizedik évadot a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban. A Mady-baby című egyéni műsorában az otthon kérdését feszegeti… Nézzék meg a videót, nem fogják megbánni…

FRM

Borbély B. Emília az otthonról