Háttéremberek, akik mondhatni olvasásból keresik meg a kenyerüket. Többet tudnak a helyesírásról a nagy többségnél, és minden szöveget árgus szemekkel figyelnek. Még akkor is, ha éppen nem dolgoznak… A korrektorokról keveset tudunk, magát a kifejezést legtöbbször a bőr egyenetlenségeinek elfedésére használt sminkszerrel azonosítjuk. Pedig semmi közük hozzá, hacsak nincs szükségük rá. Az írni-olvasni tudás nemzetközi napján egy olyan interjút osztok meg, amely Gergely Erikával, a Szövegkovács társalapítójával készült hat évvel ezelőtt az azóta megszűnt Reggeli Újság című lapnak, a blogon viszont most tesszük közzé először. Felfrissítve. Erikát – aki egyébként első unokatestvérem – elsősorban az olvasás iránti rajongásáról és a korrektori szakmáról kérdeztem, illetve arról, hogy miért nevezi saját magát szürke eminenciásnak. 

Kortárstalálkozón (fotó: ismeretlen)

– Sokat olvastál gyerekkorodban. Már akkor is figyelted a helyesírási hibákat?

– Akkor nem figyeltem a helyesírásra, szerintem a hibák titokban figyeltek engem, hátha észreveszem őket. Ha fel is tűnt egy-kettő, nem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget nekik.

– Mit adott neked az olvasás?

– Többször is elmondtam, és ma is hangoztatom, hogy olvasni az egyik legjobb dolog a világon. Ha szomorú vagy, felvidít, ha beteg vagy, meggyógyít, ha zaklatott vagy, megnyugtat… és még számtalan példát hozhatnék fel. Olvasás közben megszűnik körülötted a világ, észre sem veszed, és ott vagy abban a korban, a szereplők között, részese leszel a könyvnek.

Amikor megszűnik a külvilág (forrás: Comfreak, pixabay.com)

– Mikor döntötted el, hogy korrektor leszel?

– Valójában nem én döntöttem el, nem is mások döntöttek helyettem, így hozta a sors. Újsághirdetésben láttam az állást, és megpályáztam. Nem kis meglepetésemre a jelentkezők közül engem választottak ki. Abban az időben nem volt korrektorképzés az országban, legalábbis magyar nyelven nem.

– Több mint huszonöt éve dolgozol ebben a szakmában. Többször feladhattad volna, mégsem tetted. Mi az oka?

– Beleszerettem abba, amit csinálok, nap mint nap kihívást jelent számomra, nem lehet megunni, a hivatásomnak érzem. Létezik annál szebb szakma, amikor valaki az anyanyelve érdekében dolgozik?

Mindenki másként látja (forrás: ismeretlen)

– Egy erdélyi magyar napilap, a Hargita Népe munkatársa vagy… Mi történik azután, hogy belépsz a szerkesztőségbe?

– Minden szerkesztőségnek megvan a saját belső rendszabálya, a napilapot ugye nap mint nap a legfrissebb eseményekkel, hírekkel „töltjük meg”, ezért pörög a munka, szól a telefon, kérdések merülnek fel, válaszokat keresünk, amíg elkészül. Másnap kezdődik minden elölről.

– Az utóbbi időben elég sok helyen „megszabadultak” a korrektortól, mintha nem lenne igény rájuk. Te mit gondolsz erről, szerinted mi vezetett ehhez?

– Kispórolják a minőségi munkát, másként nem tudok fogalmazni. Bármilyen kiadványról legyen szó, látszik, hogy „átment-e” egy korrektor kezén.

A szöveg javára válik (fotó: 3844328, pixabay.com)

– Manapság sajnos egyre több olyan nyomtatott kiadvány jelenik meg, amelyik nemcsak helyesírási, hanem stilisztikai hibáktól is hemzseg…

– Az az érzésem, hogy mindenki ki akar adni valamit, ha már megvan a pénzkerete rá, legyen az monográfia, önéletrajz, akár meséskönyv vagy tanulmánykötet, vizsgadolgozat…  És itt jön az, hogy megkérdezik, minek a korrektor, ha már sokan átnézték és jónak találták.

– Szabadidődben – ha egyáltalán van olyan – másfajta kiadványokat is javítasz…

– Minden rám bízott munkához úgy fogok hozzá, mintha egy születendő gyermek lenne, tehát vele együtt újjászületek egy kicsit, és újra meg újra feltöltődöm. Vannak kedves és kedvenc kiadványok, amelyek fölött bábáskodtam, ám a szívemhez a legközelebbiek a gyermekeknek szóló kiadványok.

Számos könyvnél „bábáskodott” (fotó: Susan Q Yin, pixabay.com)

– Két fiad van. Már beléjük nevelted, hogy legyenek igényesek, ha az anyanyelvükről van szó?

– A fiaim szerintem az anyatejjel együtt magukba szívták az anyanyelv tiszteletét, szeretetét. Míg sok velük egykorú meg kell tanulja a helyesírás szabályait, ők könnyedén veszik az akadályokat, néha még engem is megfognak egy-egy becsapós kérdéssel.

– Nemrég szürke eminenciásnak nevezted magad, ezzel is utalva arra, hogy a szakmátokban nem nagyon kerültök reflektorfénybe. Az olvasó legtöbbször csak akkor veszi észre a munkátokat, ha hibáztok. Hogy lehet ezzel megbirkózni?

– Reflektorfényben tündökölni, közben hibát hibára halmozni – nem az én világom. Inkább maradok a háttérben, és a tudásom legjavát adva dolgozom, ez nekem a dicsőség.

Kívülről egyszerűnek tűnik (fotó: ismeretlen)

– A Szövegkovács egyik alapítójaként te is díjat vettél át 2015 szeptemberében a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének nagykárolyi találkozóján. Mi volt az első gondolatod, amikor kiderült, hogy téged is várnak a rendezvényre?

– Atyavilág! Valamit elronthattam, ha a MÚRE elnöke hív! Aztán kiderült, egészen másról van szó, végül eldadogtam, hogy nem vagyok érdemes a díjra, csak a munkámat végzem, csendben.

A MÚRE díjátadóján Rácz Évával (akkori elnök) és Szűcs Lászlóval (jelenlegi elnök) (fotó: Martinek Imre)

– Ugyancsak 2015 szeptemberében megjelent A magyar helyesírás szabályai tizenkettedik kiadása. Sikerült megbarátkozni az újdonságokkal?

– Első ránézésre kicsit összezavart, ám úgy érzem, mintha az én javaslataimat is felhasználták volna, aminek személy szerint örülök.

Nem szokványos környezetben (fotó: Farkas-Ráduly Sándor)

– Sokan azt mondják, hogy a helyesírás szempontjából elindultunk a lejtőn. Meg lehet állítani ezt a folyamatot? Ha igen, hogyan?

– A lejtő sajnos nagyon meredek. Ha csak a magyar nyelvű tankönyvekre gondolunk, amelyek a gyerekeink kezébe kerülnek, és úgymond nyüzsög bennük a sok hiba, ha az utcán lépten-nyomon hibás szövegekbe botlunk, ha a reklámszövegekből csak kihámozni tudjuk, hogy mit is akarnak eladni, akkor bizony nagy a baj. Ez ellen kellene tenni, mert az igénytelenség anyanyelvünk iránt igénytelenség saját magunkkal szemben.

Erika is segített a Szövegkovács kiadványainál (fotó: Farkas-Ráduly Sándor)

– Hogyan jellemeznéd a közösségi médiában használt stílust?

– Nem az én világom, merénylet (!) az ellen, ami a legdrágább nekünk – az anyanyelvünk.

– Mit tanácsolnál azoknak, akik kiadványt szeretnének megjelentetni? Egyáltalán mire van szükség ahhoz, hogy minőségi legyen?

– Attól függ, hogy milyen fajta az a kiadvány. Elsősorban egy jó szerkesztőre, utána már megy, mint a karikacsapás, csak ki ne maradjon a korrektúra!

Aki kérdezett: Farkas-Ráduly Melánia