Mi alapján dönt egy-egy betűtípus mellett? Van kedvence, vagy olyanra szavaz, amelyik talál a szöveg stílusához? Az utóbbi lenne ideális. Egy szépirodalmi műhöz például a Reneszánsz betűcsaládból (Bembo, Garamond, Centaur, Palatino stb.) választhatunk hozzávalókat, de a Barokk stílus (Tótfalusi, Fournier, Baskerville, Times stb.) sem megvetendő.

A vállalkozóknak szóló képzései olyan dolgot indítottak el bennem, amire az elmúlt években nem is akartam gondolni… Még egyetem után is tanulni? Na ne! A Szászrégen mellett született, magyar származású Soares Szász Loránd marosvásárhelyi szemináriuma miatt maradtam két nappal többet a városban tavaly nyáron, épp a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének radnaborbereki riporttábora után.

Bármennyire is szégyelljük bevallani, egyre többen függünk a közösségi oldalaktól. Szinte óránként nézzük, melyek a legújabb fejlemények egy-egy ismerősünk életében, milyen hírek vannak abban a csoportban, amelyhez csatlakoztunk… De mi is megosztjuk a nagyvilággal örömünket, bánatunkat, közben pedig értékes perceket és órákat vesztegetünk az álvalóságra. Sokszor saját magunk elől menekülünk, félünk a gondolatainktól, a ránk törő érzelmektől, kibúvókat keresünk ahelyett, hogy tükörbe néznénk. Nem élek Facebook-mentes életmódot, de már jóval kevesebb időmet rabolja el, mint néhány évvel ezelőtt. Találtam más elfoglaltságokat is, amelyekkel kitölthetem a szabadidőmet…

Hogy lehet egyetlen kérdésből egy több mint 12.000 karakteres interjú? Egyszerűen… Amikor március végén egyik kedves olvasónk megkérdezte, helyes-e a csípősségmentes írásmód, eldöntöttük, hogy utánajárunk a témának. Kalocsára, pontosabban a Kalocsai Fűszerpaprika Zrt.-re esett a választás, kérdéseinkre pedig Németh József vezérigazgató válaszolt. Szerencsére nem kerültünk „paprikás hangulatba”.

Adott egy téma, amiről nem lehet eleget beszélni. Persze több is van, de ez valahogy mindig visszatér. Ha akarom, ha nem. Például akkor, amikor felszólítanak, hogy mondjam el a történetem… Én elmondanám, de vajon sikerülni fog egy d-vel a szó végén? Csütörtökön látogasson el a Facebook-oldalunkra, és valószínűleg megérti, hogy nem velem van gond.

Múlt héten, pontosabban április 14-én ünnepeltük a könyvtárosokat, akkor volt a világnapjuk. Ma a Magyar Elektronikus Könyvtárba látogatunk el, aki pedig elkísér, nem más mint Moldován István, az Országos Széchényi Könyvtár E-könyvtári Szolgáltatások Osztályának vezetője. Tartson Ön is velünk, érdekes barangolásban lesz része.

Eddig a kicsik miatt mondtuk, hogy ejnye-bejnye, most a nagyokra összpontosítunk. Nem, nem gyerekekről van szó, hanem a nagy kezdőbetűkről. Valószínűleg néhány dolog még Önnek is meglepetést okoz majd, de ez sem gond. Az a fontos, hogy megismerkedjünk a mai főszereplőkkel…

Nehéz megszokni, hogy nem írhatjuk nagy kezdőbetűvel a jeles napok, időszakok, történelmi események nevét. Például a magyar költészet napját… Többek között az egyik erdélyi magyar színtársulat is beleesett a csapdába: a Facebook-oldalán „Magyar Költészet Napja” jelent meg tegnap. Ami szabály szerint helytelen…

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöke, a Hét Nap című hetilap főszerkesztő-helyettese, emellett az irodalom területén is otthonosan mozog… Mai vendégünk Tóth Lívia, akivel 2014 szeptemberében, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének nagykárolyi összejövetelén találkoztam először.

Csakis a másik… sohasem én. Miért vállalnám bármiért is a felelősséget? Ha úgy tennék, akkor értelmetlen lenne panaszkodni. Nem önthetném ki a szívem-lelkem ki tudja hányadik ismerősömnek, nem mélyíthetném el mindegyik beszélgetés alatt a sebeket. Hisz figyelnek rám, végre érzem, hogy fontos vagyok. Másoknak (legalábbis azt hiszem)… saját magamnak nem.