Újabb bizonyíték arra, hogy nem szabad feladni az álmokat. Még akkor sem, ha nem mindenkinek tetszik, amivel foglalkozunk. Kereken tíz éve rendszeresen hódolok a táncnak, de már azelőtt is nagyon vonzott. Gyerekkoromban kíváncsian vártam a Táncvarázs című műsort, amelyben egyszer csak felfigyeltem a szentesi születésű László Csabára, aki latin-amerikai és standard táncokban is jó eredményeket ért el. Nem reménykedtem a vele való találkozásban, és abban sem, hogy egyszer én is parkettre lépek, 2007-ben azonban minden megváltozott. És most következzenek az elmúlt tíz év tapasztalatai tíz pontban (többnyire többes szám első személyben)…  

1. Lakodalomból tánctanfolyamra

Bármennyire is szerettük volna, nem tudtunk táncolni a sógoromék menyegzőjén, ami arra késztetett, hogy beiratkozzunk egy tánctanfolyamra. Körülbelül két hónapos halogatás után október 2-án betoppantunk a marosvásárhelyi Dance Art Versenytánc Klub felnőtteknek szóló képzésére, ahol hobbiszinten kezdtünk táncolni. Aznap még fogalmunk sem volt róla, hogy mi vár ránk.

A merengue*-vel ismerkedtünk meg először

2. Máig tartó barátságok

Körülbelül két hete találkoztunk azokkal, akiket még a legelső órán ismertünk meg. Bár az elmúlt hét évben viszonylag ritkán futottunk össze, a barátságunk kiállta az idő próbáját, és remélhetőleg még hosszú ideig tartjuk a kapcsolatot.

Mind ott voltunk a legelején

3. Annyit tudtunk

Egy évvel a kezdés után beiratkoztunk a klubunk által szervezett, felnőtteknek szóló nem hivatalos versenyre. Dobogós helyezésről álmodoztunk, és szinte pofoncsapással ért fel, amikor az utolsók között végeztünk. Nem tudtuk kezelni a kudarcot, abba akartuk hagyni, ám végül folytattuk. Néhány hónapja visszanéztük a helyszínen készült felvételeket, és igazat adtunk a bíróknak. Akkor nem érdemeltünk jobb helyezést.

A legelső versenyünk

4. Fellépések kb. 500, 700 és 1000 ember előtt…

…más-más helyszínen. Előbb kezdőként, majd haladóként lépett színpadra a tánccsoportunk, és sosem felejtjük a legelső bemutatót, amire pontosan három hétig készültünk. Szinte kívülről fújtuk az En el fin de semana című dalt, és szerencsére a merengue-koreográfiát is sikerült megtanulni. Igazi csapatmunka volt!

Jó volt újra meghallgatni

5. Magabiztosan a saját lakodalmunkon

2010-ben két tánccal, bécsi keringővel és bachatával** készültünk az esküvőre. A másodikat meglepetésnek szántuk, bár egy kissé gyomoridegünk volt, mivel nem ilyen alkalmakra találták ki. Végül nagy tapsot kapott, pedig nemegyszer elrontottuk a lépéseket. Remélhetőleg kevesen vették észre.

Ez is bachata... 

6. Új város, új klub

Nem sokkal az esküvőnk után Temesvárra költöztünk, ahol előbb a Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezetnél iratkoztunk be egy cumbia-tanfolyamra***, majd 2011 nyarán a Magnum Versenytánc Klubnál kötöttünk ki. Egyre-másra jöttek a versenyek, megmásztuk a szamárlétrát, vagyis apró lépésekkel a legaljáról kapaszkodtunk felfelé.

A legelső temesvári versenyünk

7. Életünkben először a dobogón

2011 decemberében egy marosvásárhelyi versenyen vettünk részt, amelyet az első klubunk szervezett. Csacsacsából nem jutottunk a döntőbe, bécsi keringőből a hatodik helyen végeztünk, bachatából pedig harmadikok lettünk, amit alig tudtunk elhinni. Még egy fokkal feljebb léptünk a szamárlétrán.

Megszeppenve

8. Nyertünk!

Egy évvel később Resicabányán állhattunk fel a dobogó legmagasabb fokára. Felejthetetlen élmény volt, szinte még most is végigfut a hideg a hátamon, amikor felidézem az eredményhirdetést. Azóta többször is álltunk a dobogó legtetején, sőt olyan versenyünk is volt, ahol a harmadik hely felért egy első hellyel. Annyira erős volt a mezőny, hogy indulás előtt azt mondtuk: csoda kell ahhoz, hogy aznap dobogóra álljunk. Sikerült!

Egyik legemlékezetesebb versenyünk

A temesvári csoporttal is volt fellépésünk

9. Leigazoltak

2014 szeptemberében egy újabb szamárlétra került elő, ugyanis immár hivatalos versenyeken kellett bizonyítani. A katasztrofális kezdés után beigazolódott, hogy harminc év fölött is fel lehet venni a versenyt a tizenévesekkel, bár eléggé megerőltető. 2016 novemberében részt vettünk életünk első országos bajnokságán, ahol tizennégy éves ellenfelünk is volt…

Más kategória

10. Újabb versenyekre készülődve

Írás közben kissé görcsbe rándult a gyomrom, mivel hétvégén egy újabb megmérettetés vár ránk. Mielőtt elárulnám, hogy pontosan miről is van szó, visszamennék egy kicsit az időben. Júliusban részt vettünk a 8. Pálferis Nyári Táborban, amelynek első három napja társasági tánccal, illetve néptánccal telt, és őszintén bevallva rég nem voltunk olyan fáradtak, mint akkor, de mindenképp megérte. Ez a hét is megerőltető lesz, mivel két edzésen és egy versenyen lépünk parkettre. Két és fél hét múlva pedig az E osztályos szenior országos bajnokságon indulunk, amit valószínűleg egy újabb szünet követ.

Mosolyogni is tudunk

Hogy mikor fogjuk végleg abbahagyni? Talán akkor, amikor már nem bírja a lábunk… sosem lehet tudni. Az elmúlt tíz évben az életünk része lett a tánc, kitartásra, küzdésre, csapatmunkára tanított, ugyanakkor ráébresztett arra, hogy csak a fejünkben vannak korlátok, és egyedül rajtunk áll, hogy ledöntjük-e azokat vagy sem. Majd’ elfelejtettem: 2014-ben interjút készítettem gyerekkorom kedvencével, László Csabával, aki egy nemzetközi versenyen vett részt Temesváron. Egy újabb ok arra, hogy higgyünk az álmainkban!

Interjú Páli Viktóriával és László Csabával

Farkas-Ráduly Melánia

Ui.: Egy másik táncos bejegyzés Álomból életforma címmel: http://bit.ly/2RjtBED

Frissítés 2018. október 2-án

Közben lejártak az egy éve beharangozott versenyek: latin-amerikai táncokból ötödik, standard táncokból pedig harmadik helyen végeztünk mindkettőn. Október 21-én lesz az idei első (és valószínűleg utolsó) versenyünk Temesváron, kíváncsi vagyok, mit sikerül összehozni.