Hajszoljuk… Hibátlannak akarunk tűnni, elképzeljük az ideális szülőt, társat, gyereket, pedagógust, lakást, életet… Szinte magunk előtt látjuk, már-már kinyújtjuk felé a kezünket, aztán szertefoszlik minden. Mégis folytatjuk az álmodozást, hisz az nem kerül semmibe… Szeretnénk, ha más is elhinné, hogy minden a legnagyobb rendben van, sőt az arcunkról sem hervad le soha a mosoly…

A közösségi oldalak mondhatni minden lehetőséget megadnak ahhoz, hogy világgá kürtöljük jólétünket, örömünket… Hisz egy nyaralás során sohasem romlik el az autónk, nem csipkednek össze a szúnyogok, nem töri fel a lábunkat a cipő, de még a hatalmas hullámokkal is hősiesen megbirkózunk, bár többször próbálnak magukkal sodorni.

A fotó közel egy év után került nyilvánosságra

Ha netán lakodalomba vagy egyéb összejövetelre megyünk, azonnal tudjuk, hogy mit akarunk felvenni, nem fut el a harisnyánk, pillanatok alatt elkészül a sminkünk, a frizuránk, sőt a körmeink is kifogástalanok, és miután rekordidő alatt elkészülünk, az elsők között érünk a vendégségbe…

Tökéletes frizura (forrás: www.pinky.hu)

Táncverseny közben mindig zenén vagyunk, álomból felébredve is emlékszünk a koreográfiára, tanítanivaló a tartásunk, sohasem készülnek rólunk előnytelen fotók, mindig mosolygunk, az erőfeszítéstől nem görcsöl be a lábunk…

Két éve elfogadható volt, ma már nem az

Ha csak saját magam emelem ki, akkor bátran kijelenthetem, hogy egy szempillantás alatt megírom a blogbejegyzéseket, fogalmam sincs mi az a Delete, egyből megtalálom a témához illő szavakat, a szinonimaszótárt csak hírből ismerem, és a helyesírásról is mindent tudok… Elhiszik nekem? Nem is várom el, hogy bólogassanak, mert az egymás után felsorakoztatott történetek elég messze járnak az igazságtól.

Ezt is használom (forrás: www.linkedin.com)

A közösségi oldalakon mégis azt sugalljuk, hogy eszményi életünk van, és egészen addig jól is érezzük magunkat, amíg nem jönnek szembe velünk a szomszéd nyaralásos fotói, amelyek láttán lebiggyesztett szájjal állapítjuk meg, hogy a mi kiruccanásunk nem is volt olyan jó… Ő biztosan több pénzből költekezhetett, nem két-, hanem négycsillagos szállodában lakott, tíz napra engedték el a munkahelyéről, minket viszont csak ötre…

Vajon mi lenne akkor, ha nem tudnánk azonnal megosztani élményeinket mindenkivel? Ha egy-egy emlékezetes pillanatot megtartanánk csak úgy magunknak? Valószínűleg eltérő válaszokat adnának erre az egyszerűnek tűnő kérdésre, mert (szerencsére) nem vagyunk egyformák, és az életünk sem összehasonlítható…

FRM