Múlt év decemberében, épp karácsony előtt jelent meg Dr. Birtalan Katalin elmegyógyász szakorvos Lélekmunka című könyve, amely lélekébresztő történetekkel, kérdésekkel szól az olvasóihoz. Ezúttal a Vendégek tollából című rovatunkban osztja meg gondolatait. 

Birtalan Katalin

Ha megkérdeznék tőlem, hogy szerintem miért fontos lelkünkre figyelni, sokat tudnék mesélni. Mégis van ennek egy vetülete, amiért kevesen vállalnak felelősséget.

Napi szinten el vagyunk halmozva olyan információkkal, amelyek ahhoz hivatottak hozzásegíteni, hogy egészségesebbek, tudatosabbak, boldogabbak legyünk. Mégse fogadjuk meg azokat, hiszen az információk özönében jelentésük elhalványul, figyelmünk megosztódik és elterelődik. Amikor azt halljuk, hogy „ép testben ép lélek”, akad köztünk olyan, aki viccesen megjegyzi: „ép testben épphogy élek”. Ez pedig azért van, mert az elterelt figyelmünk a felszínen felejti magát, és ahogyan a vicces mondatban is – lelkünk valahol lemarad. Átveszi a helyét a mindennapos gürcölés, az elégedetlenség és egy poén.

A Lélekmunka

Rengeteg haszna van, ha megtanulunk odafigyelni a lelkünkre és a belső világunkra. Lassan olyan világban élünk, ahol ezt felnőtt fejjel kell megtanulni, ahelyett, hogy természetes lenne. Mert nagyon sokszor nem tanítják meg nekünk, hogyan kell, vagy az eddig tanultakat más formában kell érvényesítenünk.

Az egyik legfontosabb dolog, amiért megéri a lelkünkre figyelni, és amiről a magazinok sem szólnak: tartozunk ezzel gyerekeinknek, mert benne él az anyanyelvünk, amiért szintén felelősek vagyunk.

Gyerekként nagyon sok mindent megtanulunk a szüleinktől, környezetünktől. Olyan alapokra teszünk szert, amelyek gyakorlatilag egész életünket végigkísérik. De csak egy olyan szülő tudja a gyerekének megtanítani, miként kell a lélekkel bánni, aki maga is tudja, mit kezdjen vele, és hogyan használja iránytűként, társként a lelkét.

Szükségünk van arra, hogy tisztában legyünk a lelkünkkel és a belső világunkkal, ahhoz, hogy ki tudjuk fejezni önmagunkat, megértessük magunkat, és így másokat is megérthessünk. Hogy felismerjük és el tudjuk mondani, ha valami fáj, ha valami nincs rendben, ha bajban vagyunk. Vagy, hogy képesek legyünk minél tisztábban kifejezni a szeretetünket és energiatartalékainkat feltölteni.

A csíkszeredai könyvbemutatón

Gondoljon csak egy gyermekre, aki most tanulja mindezeket. Ha ezt a gyereket olyan felnőttek veszik körül, akik nemcsak vele, hanem önmagukkal is bizalommal és szeretettel bánnak, jóval nagyobb az esélye, hogy ne felnőttként, gyorstalpalóval és sok fájdalom árán kelljen megtanulnia, hogyan élvezze az életét. Ha pedig ezek a felnőttek arra is időt szánnak, hogy az anyanyelvére is becsületesen megtanítsák, azok a lehetőségek, amelyekkel a kisgyermek kifejezheti önmagát, megsokszorozódnak. És ez a gyermek nem egy torz, félig átadott nyelvet fog szüleitől ajándékba kapni, hanem lelkének legféltettebb kincsét és egész családjának hagyatékát.

Nagyon szép a magyar nyelvünk. Mégis a léleknek vannak olyan dolgai, amelyek a szavak világában nem kifejezhetők – még magyarul sem. Sokszor nincsenek szavak ahhoz, hogy leírjuk, ami bennünk van. Ezért, ha becsületesen megtanulunk a lelkünkre figyelni – a szavakon túl –, lelkünk megtanít gyöngédnek lenni. Másokkal szemben is. Megtanít arra, hogy másokban is felismerjük mindazt, ami a szavak korlátolt világán messze túlmutat.

Van olyan ember, aki a szavakkal tud bánni, de a lelkével nem. És olyan is akad, aki annak ellenére, hogy nem a szavak embere, mégis képes lelkeket megérinteni.

A család...

Aki valaha tanult idegen nyelvet, tudja, hogy milyen, amikor meg kell tanulnia magyarul hallgatni. Legalábbis egy kis időre le kell mondania a kacifántos nyelvtanról, a gyönyörűen zengő és rezgő szavakról, és persze a magyar gondolkodásról. Magyarul hallgatni azt jelenti, hogy alázattal fejet hajtunk mások előtt, és hagyjuk felbukkanni mindazt, ami közös bennünk és másokban.

A lélek nyelve a csend. Ott nincsenek szabályok. A lélek világában egyetlen törvény van, éspedig a szeretet. Ezért az, aki megtanul magyarul hallgatni, valami mást kap cserébe: megtanul magyarul szeretni.

Ezért is vagyunk kötelesek a lelkünkre odafigyelni és ezt a tudást átadni gyerekeinknek. Tartozunk nekik azzal, hogy ne csak a boldogság, egészség, bizalom lehetőségét adjuk meg nekik, hanem azt is, hogy képesek legyenek magyarul (is) tisztán szeretni.

A lelkünkben él az anyanyelvünk. És ha nem figyelünk becsületesen a lelkünkre és az anyanyelvünkre, nem fogjuk átadni gyerekeinknek az életet, ami benne van.

Birtalan Katalin

Ui.: A Lélekmunka című könyv szerkesztésével, korrektúrázásával, tördelésével a Szövegkovács foglalkozott. Köszönjük a bizalmat!