Szeretne táncra perdülni? Csárdásozni, cumbiázni? Ha még nem tudja, hogy mit takar az utóbbi, olvassa el a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének idei riporttábora után készült írást. Ezúttal Temesvárt térképeztük fel az ország különböző pontjairól, illetve a Vajdaságból érkezett kollégákkal. Az azóta megjelent könyv címe Hol vagytok, temesvári magyarok? 

A kérdésre nem egyszerű választ adni, hisz a nagyvárosi szórványban kevés lehetőség van a találkozásra, természetesen, ha valaki igazán akarja, megtalálja a módját. Én a Szívek Fesztiválján kerestem a magyarokat, de szerbekkel és dél-amerikaiakkal is találkoztam. Valami pedig régi, kellemes emlékeket ébresztett fel bennem. (Csak halkan megjegyzem, hogy ebbe a riporttáborba nem kellett kilométereket utaznom, mivel több mint hat éve Temesváron élek.) 

„Semmi sincs veszve”

Színekről álmodtam, zenéről, ismert és kevésbé ismert dallamokról, különféle táncstílusokról, vérpezsdítőkről… Azon a hétvégén csak egy olyan esemény volt a városban, amelyen mindegyik kívánságom teljesült. A táborlakók a legjobb szándékuk ellenére sem tudták volna figyelmen kívül hagyni, mivel alig két percre laktak a helyszínül szolgáló Rózsák Parkjától.

A helyszín

A hivatalos program szerint este 11 óráig léptek színpadra a 26. Szívek Fesztiválja résztvevői, a zene pedig nemegyszer belefolyt a baráti beszélgetésekbe, és az aludni vágyókat sem ringatta álomba. Mielőtt továbblépnék, úgy érzem, szükség van egy rövid magyarázatra a megnevezéssel kapcsolatban. A rendezvényt 1990 júliusában szervezték meg először az 1989-es forradalomban elhunytak emlékére. Az első összejövetelen az UNESCO akkori elnöke, Henry Coursaget is jelen volt, a nagyszabású néptáncfesztivál pedig már akkor elnyerte a CIOFF (magyarul: Nemzetközi Néptáncfesztivált Szervezők Világszövetsége) védjegyet, és azóta is szerepel az eseménynaptárban. Szerencsére.

Kellemes meglepetés

Az idei rendezvényre a MÚRE-tábor utolsó estéjén, július 9-én kukkantottam be, és rögtön ismerős dallamok ütötték meg a fülem. Egy kicsit összeszorult a torkom, amikor megláttam a székely ruhát, de a tánc is ismerősnek tűnt. Nagyon ismerősnek. Nem voltam százszázalékosan biztos benne, de úgy éreztem, mintha visszakerültem volna a szülőfalumba, Csíkszentdomokosra.

Ismerős tánc

Felhívtam telefonon édesanyámat, de nem szólaltam meg. Szerettem volna neki is egy kis ízelítőt adni abból, amitől egy pillanat alatt libabőrös lettem. Pár perc múlva beleszóltam a telefonba, amire ő azt mondta: „amíg ilyet lehet hallani Temesváron, addig semmi sincs veszve”. A közönség pedig hálásan tapsolt. Nem édesanyám szavaira, hanem a temesvári Bóbita és a Sebes-Körös menti Pacsirták fellépését látva.

Ismerős mozdulatok

Kevéssel az előadás után megszólaltattam a Bóbita egyik táncosát, Cziprián-Kovács Kingát, aki még a pörgős fellépés hatása alatt volt. Hat éve táncol, több hazai és külföldi fesztiválon vett részt, egy-egy ilyen produkció előtt pedig reggeltől estig próbál, aznap például tíz órakor kezdődött számára a program.

Ismerős népviselet

Váratlanul feltűnt a kislány édesanyja, Cziprián-Kovács Jolán, aki beavatott az előkészületek kulisszatitkaiba. Elárulta, hogy a fia is táncol, immár tíz éve, ő viszont egy néptánctábor miatt maradt távol a fesztiváltól.

Ismerős pillantás

„A háttérmunka nagy-nagy türelmet és odaadást igényel, főleg a leányszoknyák és az ingek vasalása… Sokévi gyakorlat után egy-két óra alatt kész vagyok például a lányom székely ruhájával. Szerencsére nincsenek olyan nagy alsószoknyái, mint egy dél-alföldi viseletnek, ezért szeretjük” – fűzte hozzá Jolán, aki néha annyira fáradtnak érzi magát egy-egy ilyen maratoni nap után, hogy nem szívesen perdülne táncra, inkább leül, és nyugodtan nézi a színpadon zajló eseményeket.

Szülőként csak annyit mond a gyerekeinek, hogy legyenek ügyesek, úgyis tudja, hogy összeszedik magukat fellépés előtt, még akkor is, ha fáradtak, esetleg felhólyagosodott a lábuk a csizmától vagy a cipőtől. Mindig beleadják a szívüket-lelküket a táncba.

Ismerős hangulat

Neki is szerepe van…

Kis idő múlva újabb ismerős arc tűnt fel a közelben, ha jól emlékszem, vele készítettem az első interjút néhány éve a Szívek Fesztiválján. Ezúttal is tudta, hogy mi vár rá. Tamási Emese a temesvári kultúrházhoz tartozó Eszterlánc, Bóbita és Százszorszép tánccsoportok vezetője, illetve az ezek anyagi és erkölcsi támogatójaként alapított Eszterlánc Kulturális Egyesület alelnöke.

Tőle tudtam meg, hogy aznap este a magyar fellépőktől az Eszterlánc előadásában marossárpataki, a Pacsirtákéban mezőtelegdi, a végvári Csűrdöngölő és Szederinda együttes műsorán lőrincrévi, illetve – jól sejtettem! – a már említett Bóbita és a Sebes-Körös menti Pacsirták előadásában csíkszentdomokosi táncokat láthatott a közönség.

A kulisszák mögött

Őket is elragadta a fesztiválláz, főként első nap, az ünnepélyes felvonulás alatt. „Igazából akkor láttam rajtuk, hogy nagyon-nagyon lelkesedtek, sok színes, a mieinktől eltérő viseletet láttak, közös fotót készítettek egymással” – mondta Emese, aki korábban felajánlotta a kultúrház vezetőségének, hogy segít, amiben tud, és elégedetten tapasztalta: egyre jobban elismerik a munkájukat, közös tábor szervezését javasolták.

Ők is fényképezkedtek

„Szerintem kezdenek rájönni arra, hogy olyan szinten dolgozunk, ami tényleg megfelel nekik. Nagyon sok pozitív hozadéka van annak, hogy mi ott vagyunk a kultúrházban” – tette hozzá. Lelkesedve említette meg a bemondónőt, aki – az ő szavaival élve – minden évben gyönyörűen beszél a magyar csoportokról, amelyeket a közönség is szívesen fogad.

Még mindig a kulisszák mögött

A szomszédok is meglátogattak

Nemcsak a magyar és a román néptáncosokat, hanem a külföldieket is tapssal jutalmazta a nagyérdemű. Többek között az utolsó előttiként fellépő, szerbiai Braniszlav Nusics (Branislav Nušić) csoportot is, amelynek néhány tagjával kedves vajdasági barátnőm, kolléganőm, Jenei Klementina készített interjút… Őt már korábban a helyszínre csalogatta a kiszűrődő zeneszó és a szinte vásárinak mondható forgatag. (Kedves Klemi, elnézést kérek, amiért elraboltam a szavaidat, még lesz egy-két hasonló eset. Remélem, nem haragszol.)

Észrevettek...

A színpadon próba zajlott, de már akkor eldöntötte, hogy visszatér. Egyrészt vonzotta a környezet, szerette volna megkóstolni a helyi jellegzetes ízeket, másrészt jó ötletnek tartotta, hogy néhány szerb fellépőt is megszólaltasson, bár sose gondolta volna, hogy éppen Romániában kerül sor erre.

Fellépésre készülődve

Este együtt érkeztünk a parkba, és elmondása szerint nekem sokkal nagyobb szerencsém volt, mivel rögtön ismerős táncosok fellépésére csöppentem be. Ő még elég sokat kellett várjon. Végül sikerült meggyőznie a marcona külsejű biztonsági őrt, hogy brassói kolléganőnkkel és barátnőnkkel, Ambrus Melindával együtt bejuthasson a kulisszák mögé, ahol nagy meglepetésére, a Vladičin Han városából érkező tánccsoport néhány tagja készségesen és jókedvűen válaszolgatott a kérdéseire.

A gyerekeknek is tetszett...

Köztük volt Nenad Jakovljevics (Nenad Jakovljević) is, aki a Braniszlav Nusics szerb íróról elnevezett, 1983 óta működő művelődési egyesület elnöke. „Most vagyunk ezen a fesztiválon először, de Romániában számtalan alkalommal jártunk már. Amikor csak hívnak minket, jövünk, szeretjük ezt az országot. Most a szervezőktől érkezett a felkérés, mert nálunk is szokott lenni ehhez hasonló nemzetközi fesztivál, ahová mi is meginvitáljuk őket, így ez egyfajta kölcsönös, oda-vissza működő dolog” – mondta Nenad, majd elárulta, mindent a szervezők fizettek, nekik csak az útiköltséget kellett állniuk.

A színpadon is jó a hangulat

Emilija következett a sorban, aki a várost gyönyörűnek, a fesztivált pedig lélegzetelállítónak tartotta. „Volt némi lámpalázunk, ezért még jobb formánkat is hozhattuk volna, de elégedettek vagyunk. A lényeg, hogy megmutathattuk a kultúránk egy szegmentumát. Azonfelül mi is láthattunk megannyit. A bolgárokkal meg is értettük egymást, de angolul kommunikáltunk leginkább”.

Széles mosolyok

Megszólalt még Milica is, aki amellett, hogy jónak tartotta a szervezést, a többi tánccsoporttal való kapcsolatra is kitért. „Kolumbiaiakkal ismerkedtünk, velük hasonló a temperamentumunk, de szerintünk a legfontosabb, hogy minden nemzet őrizze a hagyományait, hisz csak úgy lehet jövőnk, ha ismerjük a múltunkat, és tiszteljük, becsüljük azt” – fűzte hozzá.

Csak a tánc számít

Végül Alekszandar (Aleksandar) is csatlakozott a többiekhez, aki korábban volt Besztercén, viszont Temesváron most járt először. Szerinte kiemelkedően szép a város, talán még az otthoninál is tisztább és kulturáltabb a környezet. „A miccs nevű étel nagyon hasonlít a mi csevapunkra (csevapcsicsa), így mondhatom, hogy még a gasztronómiánk se tér el nagyban” – mesélte a fiatalember, aki kilencéves kora óta táncol, és reményei szerint addig műveli, ameddig létezik a folklór. Főként a Costa Rica-iakkal haverkodott, lenyűgözőnek találta a táncukat és az öltözéküket, nem tudta megállni, hogy ne elegyedjen velük szóba.

Más világ

Latin-Amerika, de csodás…

Mint ahogy én sem tudtam megállni… Most is mosolygok, ha felidézem a kolumbiai, chilei, illetve a Costa Rica-i csoportok fellépését. Mennyire más az ottani kultúra, mint a miénk. Mintha valami egzotikus világba csöppentem volna: színkavalkád, irigylésre méltó udvarlás, ismeretlen hangszerek, mámorító dallamok a helyszínen énekelve…

A chilei csoport

A Dél-Amerikából érkezett chilei csoportnál meglepődtem kissé, mivel a zenekar tagjai közül egy olasz fiatalember vállalkozott arra, hogy angolul beszéljünk. Néhány napja játszott a többiekkel, majd reményei szerint egy hónapot velük tölt Chilében. Tőle tudtam meg, hogy a Banda Renacer csoport – fúvós- és ütőhangszeres kísérettel – számos vallási és népi fesztiválon vesz részt, többek között a Tirana ünnepen (a Tamarugal-pampán, a chilei sivatag közepén), a Tarapacá régióban.

Hazai és nemzetközi fellépéseikkel Chile északi részének kultúráját népszerűsítik. Egyébként eredetileg Észak-Chile volt az ókori Tahuantinsuyu (inka) birodalom és kultúra központja, melyet később meghódítottak a spanyolok.

Furcsa szerzet

Chiléből képzeletben a közép-amerikai kontinenshídon elterülő országba, Costa Ricába utaztam, egyszerre két idegenvezetőm is akadt. Egyikük nevét még spanyolországi ismerősöm sem tudta kibogozni a hanganyagból, a másik pedig Lea Bolaños névre hallgat. A Rey Curre csoportot kísérték el, ajándéktárgyakat árusítottak az érdeklődőknek. A pult mellől sikerült őket elcsalni.

Elárulták, hogy országukban nagyon barátságos emberek élnek, talán ez az egyik oka, hogy az emberi jóllét elérésének hatékonyságát mérő Happy Planet Index (magyarul: Boldog Bolygó Index) szerint Costa Rica (spanyolul gazdag partot jelent) a világ legboldogabb országa. A felmérésben 140 ország szerepelt, Románia az 55., Magyarország a 69.

Volt érdeklődő

Nagyon jól érezték magukat Romániában, legszívesebben hosszabb időre maradtak volna, az itteni nőket gyönyörűnek, a férfiakat pedig igazán jóképűnek találják. Bár számos fesztiválon megfordultak már, úgy érzik, hogy Temesváron minden kiváló, a szervezést és az ellátást is beleértve. Mivel nincsenek nyelvi akadályok, leginkább a chileiekkel és a kolumbiaiakkal találták meg a hangot, de a többi csoport tagjaival is készítettek közös fotókat. Arról nem beszélve, hogy az üzlet is nagyon jól ment a teljes fesztivál alatt.

Nekünk pózolt

A kedves olvasó most meg fog lepődni, mivel a kolumbiai Fundation Colombia Folklore tánccsoporttal kapcsolatban egy temesvári magyar lányt, Ördög Dorottyát kérdeztem. Szemmel láthatóan tetszett neki a fellépők által táncolt cumbia (kolumbiai eredetű, páros ütemű latin tánc és zenéje). Pár éve ő is járt cumbia-tanfolyamra – tulajdonképpen együtt próbáltuk megtanulni –, most azonban kimondottan örült, hogy láthatta és hallhatta az eredeti táncot és zenét, a színes, virágmintás díszítésű öltözék pedig ugyancsak felkeltette a figyelmét.

Udvarlás a színpadon

Azt hiszem, lassan ideje pontot tenni az írásom végére, kár, hogy a zenét és a videót nem csatolhatom a szöveghez és a fotókhoz. Apropó képek! Külön köszönöm kedvenc fotósomnak, Farkas-Ráduly Sándornak, hogy még a megérkezésem előtt letáborozott a fesztiválon, és kiválóan örökítette meg a legjobb pillanatokat. Remélem, az ő segítségével sikerült visszaadni valamit abból a hangulatból, amit 12 ország több mint 1200 táncosa és zenésze teremtett meg július 6. és 10. között Temesváron. Felejthetetlen élmény volt.

Élvezik a cumbia ritmusát

Teljes átéléssel

Egy másik rokonszenves páros

A szöveg és a fotók felelősei: Farkas-Ráduly Melánia, Farkas-Ráduly Sándor

Ui.: Mivel a blogbejegyzésbe videót is beágyazhatok, kérem, pillantson bele a fesztivál hangulatába. Nem fogja megbánni. Ha minden igaz, a Hol vagytok, temesvári magyarok? riportkönyv bemutatója december 3-án lesz a temesvári Új Ezredév Református Központban.

Ha tetszett a bejegyzés, ossza meg másokkal is, ők sem fogják megbánni. Köszönjük! (Az utolsó fotót Pataki Annamária készítette.)

Népviseletek

Összefoglaló a 4. napról