Győzze meg a tétovázókat! 5+1 tanács a kifogástalan nyereményjáték-szövegekhez

Nem titok, hogy a közösségi oldalakon megosztott nyereményjátékok szövegei tele vannak hibákkal. Rendszerint helytelen a cím, a dátum, sőt maga a cselekvésre buzdító felhívás is. Mit lehet tenni ilyenkor? Az első és a legfontosabb: közzététel előtt legalább egyszer ellenőrizni kell a leírtakat.  

Mellékesnek tűnhet, de egy-egy ilyen szöveg a kedveléseknek, megosztásoknak és a hozzászólásoknak köszönhetően több ezer emberhez juthat el, és egyáltalán nem mindegy, milyen kép alakul ki az adott cégről. Ezúttal a leggyakoribb hibákat, illetve a helyes változatokat gyűjtöttük egy csokorba. Olvassa el, és garantáltan igényesebb szöveget tesz majd közzé!

1. Nyeremény játék

Szerencsére nem túl gyakori a különírt változat, de néha előfordul. Kizárólag az egybeírt nyereményjáték írásmód az elfogadott, mivel jelentéssűrítő összetételről van szó, vagyis a két szó egybeírva mást jelent, mint külön-külön.

ajandek_kira_auf_der_heide.jpg

Vajon mit lehet nyerni? (Kira auf der Heide, unsplash.com)

2. Játsz velünk!

A Játssz velünk! írásmód a helyes, amely a Játsszál velünk! rövidített változata. A játsszál szavunk eredetileg játsz + j + ál volt, vagyis az igetőhöz társult a felszólító mód jele (-j), illetve az igei személyrag. A -j módjel azonban hasonult, és így lett belőle játsszál, valamint játssz. Ha a nyereményjáték szervezői magázódnak, akkor a Játsszon velünk! írásmódot kell választani.

jatek_robert_collins.jpg

Nem lesz ennyire önfeledt játék, de megéri (Robert Collins, unsplash.com)

3. Likeold, likold, likeolja

Sajnos mindhárom változattal lehet találkozni, amikor a nyereményjáték szervezői felkérik az érdeklődőket, hogy a részvételért cserébe kedveljék az oldalukat. Mivel a like angol szó, sokan nincsenek tisztában a ragozásával. Helyesen: like-old, like-olja. Tehát kötőjelet teszünk a ragok elé.

Egyébként a magyarosított lájkol írásmód a 2015-ben kiadott új helyesírási szabályzatba is bekerült, így az is nyugodtan használható, sőt a ragozás miatt sem kell aggódni. Többek között erről is szó volt az MTA Nyelvtudományi Intézete tudományos munkatársával, dr. Ludányi Zsófiával készült interjúban.

kedvel.jpg

Kedvel vagy lájkol? (freeimages.com)

4. Osszd meg! Oszdd meg! Osztd meg!

Az Oszd meg! a helyes. A kijelentő módú oszt szóból felszólító módban eltűnik a t, és a d betű veszi át a helyét. Ha egyszer és mindenkorra szeretné megjegyezni, gondoljon a Római Birodalom politikai módszerét kifejező Oszd meg és uralkodj! (Divide et impera!) elvre. Hasonló példák: éleszt → éleszd; hegeszt → hegeszd; süllyeszt → süllyeszd.

A kijelentő módban d-re végződő igék – pl. mond, a tud, a küld stb. – felszólító módban még egy d betűvel gyarapodnak, így lesz belőlük mondd, tudd, küldd. Erről bővebben a Dalra fakadok… Azaz mi a különbség a mond és a mondd között? című bejegyzésben lehet olvasni.

roma_dario_veronesi.jpg

Az „Oszd meg és uralkodj!” bölcsőjéből, Rómából (Dario Veronesi, unsplash.com)

5. Kérlek lájkold! Kérem ossza meg!

Első ránézésre úgy tűnik, hogy nincs hiba az alcímben szereplő mondatokban, valami mégis hiányzik: egy vessző a kérlek és a kérem mellől. Kérlek, lájkold! Kérem, ossza meg! Mindkét mondatba beékelhetnénk a hogy kötőszót, amely elé az esetek többségében vesszőt kell tenni.

vesszo_patrick_fore.jpg

Ezen hol van a vessző? (Patrick Fore, unsplash.com)

+1 Szeptember 20.-ig

Az is kiderül a szövegekből, hogy mettől meddig lehet csatlakozni a nyereményjátékhoz. Többnyire a határidő lejártának időpontját szokták elvéteni a szervezők, főként akkor, ha pontot tesznek a szám után. Helyesen: szeptember 20-ig vagy szeptember 20-áig. „Az évet és a napot jelölő számjegyekhez a toldalékok pont nélkül, kötőjellel kapcsolódnak” – olvasható A magyar helyesírás szabályai 12. kiadásában. A témáról a Szerelmes dátumok című blogbejegyzésben írtunk bővebben.

santorini_alan_bicknell.jpg

Szeptemberben is csalogatja a pihenni vágyókat (Alan Bicknell, unsplash.com)

Ha a fenti hat pont mindegyikét szem előtt tartja, kétségtelenül olyan nyereményjáték-szöveget tesz közzé, amellyel talán azokat is sikerül megszólítania, akiket esetleg egy-egy helyesírási hiba választ el a termékétől vagy szolgáltatásától.

Ui.: Különben a Facebook szabályzata szerint nem szabad arra kérni az érdeklődőket, hogy a nyereményjátékban való részvételért cserébe osszák meg vagy kedveljék a bejegyzést. Ennek is érdemes utánanézni!

Ha úgy érzi, hogy a barátai, ismerősei is hasznát vennék a bejegyzésnek, ossza meg velük a Facebook-oldalán. Ne feledje: „A helyesírás magas presztízsértékkel bíró ajánlás.”

Farkas-Ráduly Melánia