A színfalak mögött

Na, ezzel végeztem. De nem merem csak úgy kitenni mindenki szeme láttára. Jó lenne felhívni Erikát, mégis ő a szakember. Én is tudok helyesen írni, de hatalmas felelősség, főleg, ha olyan oldalról van szó, mint a Szövegkovács. Jó, előbb elküldöm neki Facebookon, hátha észreveszi (435 km-re vagyunk egymástól, ő Csíkszeredában él, én pedig Temesváron). Eltelik egy óra, kettő, és még semmi. Lassan kicsúszunk az időből… Hogy fogom a magamnak tett ígéretet betartani? Azt, hogy minden egyes hétköznap legalább egy bejegyzés kerül a közösségi oldalra, és a blogot sem hanyagolom el…

Felhívom telefonon… Kicseng, négyszer-ötször is, de nem veszi fel… Valószínűleg edzésre vitte a fiát, és már azon jár az esze, hogy hány oldal vár rá a napilapnál, ahol dolgozik… De nekem kell a segítsége! Valahogy biztonságot ad… Pedig működött a Word beépített helyesírás-ellenőrzője… anélkül nem is adnék ki szöveget a kezemből… sőt a www.helyesiras.mta.hu oldalt is használtam… Jó a szöveg… Vajon jó? És ha mégis hibáztam?

Mi ketten harminc évvel ezelőtt

Hoppá, cseng a telefon! Erika hív! „– Csak két percem van, utána rohanok dolgozni” – mondja sietségről árulkodó hangon, és rögtön tudom, hogy komolyan gondolja. Pedig annyi kérdésem lenne még…

„– Ez jól van… a fizikai személyt nem használjuk… a természetes személyt sem… a magánszemély a helyes…” – sorolja az észrevételeit, nekem meg eszembe jut a valamikori könyvelésórák egyik gyakran használt szakkifejezése, a persoană fizică, amelynek tükörfordítása nem más, mint a fizikai személy. Így szoktam meg, és most elég nehéz átállítani az agyam.

Erről hirtelen beugrik Erika egyik példája az ékezetek fontosságáról… Néhány hónapja ezt olvasta az egyik hirdetésben: „eladom a gyerekem agyát”. Elég betegesnek tűnt, de kis idő múlva rájött, hogy a kedves szülő megzabálta az ékezetet, így lett agyát az ágyát szóból… Másként hangzik, nem?

Ritka alkalmak egyike...

Lassan lejár a két perc, én viszont folytatni akarom. „– Ugye jól írtam azt a szót abban a mondatban? – akadékoskodom tovább, ő viszont már igyekezne munkába. Erőt veszek magamon, és elköszönök tőle, utána pedig újra átolvasom a szöveget… Ezúttal hangosan, így jobban felfigyelek az esetleges szóismétlésekre, és ha szükséges, szinonimákat keresek…

Nem mindig voltam ennyire szőrszálhasogatóan igényes, de amióta elindult a Facebook-oldal és a blog, úgy érzem, hogy minden tőlem telhetőt meg kell tegyek a lehető legjobb szövegekért. Nincs értelme minőségről beszélni, amíg a Szövegkovács nem mutat példát.

Lazításra is szükség van

Persze, néha az is megtörténik, hogy kisebb hibát fedezünk fel a néhány hónapja megjelent szövegekben, és olyankor vakarjuk a fejünket… Miért nem szólt valaki? De mi sem vagyunk robotok, bármennyire is tökéletesek akarunk lenni. Embernek születtünk, hibázunk. Az a kérdés, hogy beismerjük-e és tanulunk-e belőle.

Haragudhatnánk azokra, akik alkalomadtán figyelmeztetnek egy-egy tévedésre, de nem válna hasznunkra. Ehelyett megköszönjük az észrevételt, és kijavítjuk… A műagyagedény- és műagyagkoszorú-tárolóval is így történt…

Egyik kedves olvasónk rákérdezett, hogy miért szerepel műagyag műanyag helyett? Pár másodpercig értetlen bámulás a képernyőre, jóleső nevetés kíséretében. Utána gyors javítás, köszönőszöveg… Mai napig az a legviccesebb tévedésünk…