Álmodott egy világot…

„Nem vagyok ismert vagy híres ember, sőt érdekes se…” – mondta magáról mai vendégünk, a temesvári születésű Bárányi Ildikó, és valószínűleg még mindig nem sikerült meggyőzni, miért tartottam fontosnak a vele való beszélgetést. 2011 júniusában, a harmincéves érettségi találkozóján készítettem interjút vele először, és már akkor úgy éreztem, hogy olyan emberrel állok szemben, aki nem keres kifogásokat, hanem bátran szembenéz a kihívásokkal, akadályokkal. Érdemes belevágni az olvasásba!

Értelmiségi családban nőttél fel… Mesélnél kicsit arról, hogy mit kaptál szüleidtől gyerekkorodban, milyen útravalót adtak, aminek a mai napig hasznát veszed?

– A Bárányi család hétköznapjairól sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy ingerszegény környezet lett volna. Nagyon sok könyvünk volt, mindenféle újságok és folyóiratok jöttek (egy ideig, amíg lehetett, még Magyarországról is), mindenki olvasott, így hát nekem is ez volt a példa.

rohogos.jpg

Bárányi Ildikó

A lakás állandóan tele volt emberekkel, mi több: érdekes emberekkel. Rendszeresen feljártak előadás után hozzánk a magyar színház színészei, de megfordult a Republicii utcában rengeteg művész, író, persze sok orvos is, és mindenféle népek, állandó volt a jövés-menés. Aki bejött az ajtón, az biztos kapott egy kávét, legtöbbször vacsorát is. A szüleim megengedték, hogy ott „lógjak” a felnőttekkel, hallgathattam a beszélgetéseket, vitákat.

A színházba bérletünk volt a premierekre, apám pedig szeretett felolvasni Ady- és Villon-verseket (utóbbit csakis Faludy átköltésében), Édesanyám pedig rengeteg népdalt tanított meg nekünk, amíg a Trabanttal Erdélybe mentünk látogatóba a rokonokhoz, vagy épp a Fekete-tengerig autókáztunk.

Ebből a gazdag, intellektuális gyerekkori közegből fakad a rám oly jellemző kíváncsiság a világ dolgai iránt, és a tanulás szeretete.

– Milyen volt Temesvár gyerekkorodban? Mennyire érezted a saját bőrödön a kommunizmus hatásait?

– Semennyire. Kisgyerekkoromban még mindent lehetett kapni az üzletekben, nekem pedig semmilyen negatív gyerekkori élményem nem fakadt abból, hogy én kisebbségi magyar vagyok Romániában. Négyéves koromban beadtak egy román napközibe, ahol senki nem tudott magyarul, én meg egy szót se románul – egy hónap múlva folyékonyan beszéltem, és nem tudok visszaemlékezni semmi frusztrációra ezzel kapcsolatban. Később persze már tudtam, hogy amiket otthon mondanak, azt nem kell elismételni az iskolában például, bár a tanárainktól soha nem kellett tartanunk ilyen szempontból. 

1.jpg

Pillanatkép Temesvárról

– 1981-ben, egy elég sötét időszakban érettségiztél… Milyen gondolatok kavarogtak a fejedben, a diáktársaid fejében?

– Addigra már keményedett a helyzet, amit a mindennapi életben éreztünk. A velem egykorúak tudják, a fiatalabbak pedig szerencsére nem értik, de elég kellemetlen naponta szembesülni a meleg víz, az áram, a fűtés hiányával, a boltok totál üresek voltak már, az újságok pedig olvashatatlanok, bár minőségi olvasnivaló mégis mindig akadt.

Az én fejemben egész biztosan az egyetemi felvételi kavargott, hiszen az feltett szándékom volt – és szülői elvárás is – hogy továbbtanuljak. Hogy aztán a diplomával mihez kezdek, és addig lesz-e változás…? Őszintén szólva egyszerűen elképzelhetetlen volt, hogy a Ceauseșcu-rendszer egyszer megszűnhet. Minden nap ezt reméltük, de teljesen lehetetlennek tűnt.

– Milyen idézet került a kicsengetési kártyára? Gondoltál valaha arra, hogy külföldre költözz?

– „Álmodtam egy világot magamnak, itt állok a kapui előtt. Adj erőt, hogy be tudjak lépni, van hitem a magas falak előtt…” (Edda) Ha jól emlékszem, volt némi közöm hozzá, hogy ez került a kicsengetési kártyára :)

kuba.jpg

Kubában...

Mindenki gondolt rá, hogy valahogy meglóg a diktatúrából, ami fárasztó, unalmas de egyben nevetséges is volt. Meg siralmas. Csak az volt a kérdés, hogy hogyan? Nem volt olyan egyszerű „külföldre költözni”. Lehetett szökni Szerbia felé, kockáztatva, hogy lelőnek, a németek mehettek Németországba, ha megvolt a „ruf”, a zsidók mehettek Izraelbe, vagy elsőfokú rokonokhoz lehetett kivándorolni. Akinek nem volt elsőfokú rokona, az „gyártott” magának, pl. egy külföldi állampolgár házastársat, akihez aztán ki lehetett költözni.

– Milyen útravalót kaptál az iskolától? Miben segített a későbbiekben?

– Az iskolával kapcsolatban (most a „magyar licire” gondolok) döntően pozitív élményeim vannak. Én nagyon jól éreztem ott magam, és most így visszatekintve azt mondanám, hogy igyekeztek minket megvédeni, amennyire lehetett, minden külső negatív behatástól. Burok volt :) Volt néhány legendás tanárunk, akiktől nagyon sokat kaptunk, nemcsak tárgyi tudásban, hanem emberileg. Csak egyiküket említem, ő volt a Petyó (Péter Dezső). Olyan szerencsés voltam, hogy 5-8-ban ő volt az osztályfőnököm. Aki nála tanult, az a mai napig tud jó néhány verset, de nemcsak szajkózni, hanem érti is. Petyó verselemzésben verhetetlen volt. És expedíciózásban, és fogalmazásban, és… folytathatnám.

A suliban megtanultam tanulni, versenyezni, együttműködni, és mindenekelőtt feltalálni magam, ha meg kell oldani valamit. Azt hiszem, egyáltalán nem voltam elveszett, amikor végeztünk, és ez sok tekintetben az iskolának is köszönhető.

fogaras.jpg

A Fogarasi-havasokban

– Hol folytattad a tanulmányaidat a középiskola elvégzése után?

– A Temesvári Tudományegyetemen, Matek-informatika karon, az informatika csoportban. Egyébként újságíró szerettem volna lenni (azóta is :)), de akkor és ott ez abszurd lett volna. Ceaușescu szülinapi ódáit zengedezni, ez lett volna a kilátás ugye újságíróként, nos… ezt kihagytam. Matekból is jó voltam, ezért úgy határoztam, hogy legyen matek, pontosabban az akkor még eléggé újdonságszámba menő informatika. Abban nincs nemzetiségi kérdés, sem politika. 

– Mikor költöztél Magyarországra? Milyenek voltak az első benyomások?

– 1987 márciusában. Nem volt rossz érzés bennem, ha rendőrt láttam. Imádtam, hogy lehet tejet kapni sorbanállás és protekció nélkül. Sőt sajtot és gyümölcsízű joghurtot is (volt sárga és rózsaszín). Új szavakat kellett tanulnom, illetve egyes szavak új jelentését. Mert a cukrászdában elég hülyén néztek rám, amikor azt mondtam, hogy egy olyan tésztát kérek :) A balkont ők nem értették, a loggiát meg én.

Tényleg, Melánia, úgy is, mint a szövegek kovácsa: a romániai magyar–magyar szótár érdekel? Egyszer írtam belőle dolgozatot, valamelyik egyetemi kurzushoz.

mlbkt_2015_konferencia_eloadas.jpg

Előadáson...

– Jól hangzik, még beszélhetünk erről egy másik alkalommal… Most viszont nem tudom levenni a szemem arról a listáról, amely a képesítéseidről árulkodik… Elméleti matematikus, PR szakközgazdász, Szoft technológiai szaktanácsadó, MBA menedzsment és infokommunikáció… Egyik végzettséged sem a szakmád, de azt vallod, hogy mindegyik terület segített valamiben. Kifejtenéd bővebben?

– A matek a gondolkodásmódomat befolyásolta. Valószínűleg már egyik teorémát sem tudnám levezetni, és lehet, hogy még az érettségin is elhasalnék felkészülés nélkül, de mégis: valahol mélyen matekos gondolkodásom van. Az informatika a folyamatábrákkal segített, azóta is sokszor ilyen módon rögzítek valami teljesen civil dolgot, mert így tűnik logikusnak. A PR-t azért választottam (amikor még nagyon újdonságnak számított, és mindig el kellett magyaráznom, hogy mi is ez?), mert valóban szerettem volna elhelyezkedni ilyen területen (lásd még: közelítés az újságírás világa felé).

70 pályázat és több tucat állásinterjú után feladtam: hol túlképzettnek tartottak, hol (PR-ben) kezdőnek. De amit ott tanultam, azt azóta is állandóan használom. MBA azért kellett, mert már rég nem tanultam, és mert rájöttem, hogy gyengén állok a közgazdasági, pénzügyi, üzleti témákkal. Ez telitalálat volt: pont olyan tudást kaptam, amire számítottam, és ami hiányzott, ráadásként jó társaságot és kiváló tanárokat.

mlbkt_2015_kerekasztal_resztvevo.jpg

Kerekasztal-beszélgetésen

Szoft technológiai tanácsadó – ebből most diplomázok. Mert már rég volt az MBA, és akartam tanulni valamit végre :) Tudom, gyanús leszek, hogy mindig olyat választok, amit aztán magyarázni kell, mert ezzel kapcsolatban is a leggyakoribb kérdés, hogy „ez mégis mi…?” Belinkelem az ELTE honlapján a szak leírását, és inkább azt mondom el, hogy amikor megláttam, hogy Mérő László és Baracskai Zoltán vezetik a képzést, akkor azt mondtam, mindegy mit találtak ki, az engem érdekel.

http://pszichologia.elte.hu/oktatas/szakiranyu-tovabbkepzesek/szofttechnologiak/

– Hosszú éveken keresztül voltál a Nemzeti Tankönyvkiadó általános iskolai üzletágának vezetője… Milyen tevékenységek tartoztak a hatáskörödbe?

– Hét évig, mint a mesében. Ez tipikusan az a helyzet volt, amikor „aki tudja csinálja, aki nem tudja irányítja”. Kifejezetten irányítási, szervezési, menedzselési szerepem volt (na, itt jött jól a matek, meg a PR suliban tanult kommunikáció és marketing, nem is beszélve az MBA-ról). Az üzletágban kéttucatnyian dolgoztak, többnyire tapasztalt könyvcsinálók, szerkesztők, képszerkesztők, műszaki szerkesztők. Ők tényleg tudták, hogy kell könyvet fejleszteni, és ezen a területen rengeteget tanultam tőlük. Amit talán kevésbé tudtak, mert nem voltak erre szocializálva, hogy a könyv is termék, van piaca, van konkurenciája, van célcsoportja… Az én feladatom az új általános iskolai tankönyvek fejlesztési projektjeinek felügyelete volt, és a meglévő, nagyszámú cím termékciklusának menedzselése. És persze a legfontosabb: a csapat összetartása, munkák összehangolása, és sok-sok beszélgetés ennek érdekében a munkatársakkal.    

ntk_hivatalos_portre.jpg

Hivatalos portré a Nemzeti Tankönyvkiadónál

– Szerinted milyen egy ideális tankönyv, létezik egyáltalán?

Az ideális tankönyvet minden egyes gyerekre külön kellene megírni, csak neki :) És akkor még nem biztos, hogy a tanára számára is ideális. Ha minden egyes gyereknek nem is lehet egyedi tankönyvet írni (bár elektronikusan már vannak ilyen kísérletek), az mindenképpen fontos, hogy a gyerekek különbözőségét figyelembe kell venni. Vagyis egy dologban vagyok biztos: NINCS és nem is létezhet olyan tankönyv, ami minden gyereknek tökéletesen megfelel. Ezért kellene többfélét kínálni, hogy a pedagógus, aki ismeri a tanítványait, kiválaszthassa a legmegfelelőbbet. 

– Mi a véleményed a jelenlegi tankönyvekről? Egyre több hír lát napvilágot, hogy olyan szövegeket tartalmaznak, amelyek egyáltalán nem illenek oda. Példaként felhozom Lackfi János Véletlen című versét, amelynek a kilencedikes diák a célcsoportja, de az is előfordult, hogy a Cifra palota nóta, kevesek által ismert szakasza olvasható egy harmadikos tankönyvben…

„Én azt megteszem,

Katát elveszem,

Ő dolgozik, én meg alszom,

Este megverem”.

– Borzasztóan nehéz dolog ám a tankönyvekben (és az oktatásban) minden elvárásnak megfelelni: adjunk át klasszikus tudást és műveltséget, de a gyerek a mában él, jó tehát, ha a tankönyvéből is visszaköszön a mai világ, a környezete, s a többi. Én tehát nem ájulok el (sőt), ha egy tankönyvben, megfelelő környezetben akár szleng is megjelenik, vagy olvasmányként például Harry Potter, az általad idézett népiesch nóta szövege azonban ízléstelen, és ezért nem kellene tankönyvben szerepelnie.

– Miért hagytad ott a tankönyvek világát?

– Nem hagytam ott, kirúgtak. A céget megvették a külföldi tulajdonostól a hazai felsővezetők, és elkezdték a leépítést a középvezetői körben. Egy évre rá aztán az állam megvette, majd megszüntette az akkor több mint 60 éves Tankönyvkiadót.

– Mivel foglalkozol most? A Facebook-oldaladon többek között a Magyar Posta Zrt. is szerepel…

– A Posta, előtte pedig más csomaglogisztikai cégek „az előző életem”, vagyis a tankönyvkiadó előtti. Most több mint két éve magánvállalkozóként dolgozom. Piacfelmérések, próbavásárlások, konkurenciafigyelés, szakmai tanulmányok elkészítésében veszek részt, többnyire a csomaglogisztikai és a távkereskedelmi piac területén. Néha marketingtanácsadó vagyok, fordítok és hasonlók, mikor mivel keresnek meg.

– Tagja vagy a Human Hub-nak, amely a honlapja szerint a humán start-up-ok innovatív közössége… Bár sejtem, hogy miről van szó, elmagyaráznád, mit is takar ez valójában?

– A Lukács Oktatási Központ, amellyel pár éve munkakapcsolatban vagyok, előállt egy nagyon újszerű ötlettel: mi lenne, ha indítanánk egy inkubátorházat a humán segítő területen dolgozó kezdő vállalkozásoknak? Nekem nagyon tetszett az elképzelés, mert a technológiai start-up-ok számára már minden támogatás elérhető, de azokra eddig nem nagyon gondolt senki, akik humán tanácsadással foglalkoznak. Belevágtunk, és – számomra – váratlanul sikeres a toborzás, már az első körben több mint 10 projekt érdeklődött. Most kezdjük velük a közös munkát.

human_hub.jpgA Human Hub profilképe a Facebookon

– Miben próbálsz segíteni a fiatal vállalkozóknak?

– Mentor is leszek, vagyis lesz 2-3 olyan projekt, amelynek én követem az útját a Human Hub-os együttműködés ideje alatt, másokat pedig igény esetén szakértőként segítek majd.

Ilyenkor illene nagy habot kavarni a szakértés köré, de nem teszem: a legtöbb, amivel segíteni tudok, az a józan paraszti ész, némi tapasztalat, és a „külső pillantás”. Azt hiszem, nagyon sok kérdést fogok feltenni azoknak, akik a segítségemet kérik, illetve akik a mentoráltjaim. A válaszok megtalálásában pedig együtt gondolkodunk majd.

– Milyen tanácsokat adnál azoknak, akik most vagy a közeljövőben akarnak vállalkozást indítani? Mi nélkül nem éri meg belevágni?

– Más területeken nem tudom, miként van, de a tanácsadás esetében nem úgy kell belevágni, hogy előtte minden mást elengedek… El kell (lehet) kezdeni kicsiben, aztán kiderül hogy megy-e, illetve mi kell hozzá, hogy jobban menjen. Van persze egy pillanat, amikor el kell rugaszkodni és átugrani azt a bizonyos árkot, ehhez pedig elszántság és önbizalom kell. És nem győzöm ismételni: józan paraszti ész és praktikus gondolkodás.

varosnezes.jpg

Városnézés...

– Mivel foglalkozol a szabadidődben?

– Némileg Édesanyám nyomdokaiba lépve önkénteskedek. A Szocsoma (Szociális Csomagküldő Mozgalom) civilszervezet tagja vagyok. Mélyszegénységben, szegregátumokban élő, többnyire roma családoknak segítünk adományok gyűjtésével, csomagküldéssel, krízishelyzetben pénzadománnyal, gyógyszerrel, vagy akár ügyintézéssel. Ezzel a területtel még jobbára csak ismerkedek, és kimondhatatlanul elkeserít, hogy nagy tömegek (rengeteg gyerek is) élnek mérhetetlen szegénységben, időnként szó szerint éhezve, Európa közepén. Amíg erőmből telik, megpróbálok ezen enyhíteni, és hírt adni róla azoknak, akiket elérek.

Szabadidős tevékenységem még a blogírás, bár mostanában már inkább a blogjaink Facebook-oldalára írok rövideket, inkább a képekre helyezve a hangsúlyt, de szeretnék az effektív blogíráshoz is visszatérni.

– Milyen terveid vannak idénre?

– Májusban államvizsgázok, addig el kell készülnie a diplomadolgozatomnak. Témája a humán tanácsadási tevékenység környezetpszichológiai szempontú elemzése – mert a dolgaim valahol összeérnek :)

A blogolás felmelegítését mindenképpen tervezem, mind az utazási, gasztroutazási és a Temesvár blogunkat is szeretném bővíteni, a Szocsomás történeteket pedig szintén elkezdtük blog formájában is összegyűjteni, ezzel is szeretnék komolyabban foglalkozni.

Kérdezett: Farkas-Ráduly Melánia

Ui. Az említett blogok elérhetősége 

Utazás témájú blog: http://csurtus.blogrepublik.eu/

Gasztronómia és utazás: http://gasztroutazasok.blogrepublik.eu/

Szociális tevékenységhez köthető: https://eletkepekinnenonnan.wordpress.com/