Orosz Annabella grafikus, illusztrátor. 1983-ban született Gyergyószentmiklóson, középiskolai tanulmányait a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceumban végezte, majd Kolozsváron tanult tovább a Ion Andreescu Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem grafika szakán. Az egyetem elvégzése után Bukarestben először szabadúszóként, majd egy reklámcég grafikusaként dolgozott a fővárosban, később pedig Moszkvában. Gyerekkorában az anatómiakönyvbe rajzolt előszeretettel. Hogy végül miért nem az orvosi pályát választotta, hogy hogyan találkozik az illusztrátor a költővel a versekben, hogy miért választja ma már gyakrabban a digitális rajztáblát, mint a lapot, valamint hogy mi az, ami a szabadúszás felé vonzza, kiderül az Irodalmi találkozó legújabb részéből. 

Orosz Annabella (fotó: Kuprina Elena)

– Ha behunyod a szemed, melyik, gyerekkorban forgatott könyv nyílik ki előtted, amelynek illusztrációi megfogtak?

– A legeslegemlékezetesebb könyvek gyerekkoromból a Deák Ferenc által rajzolt Benedek Elek-mesekönyvek,  a Kék, az Arany és az Ezüst. Viszont van olyan könyv is, amelyről nem tudom, hogy ki írta és rajzolta, mert nem a saját könyveink voltak, hanem a daduséi, aki vigyázott rám. Csak egy-egy részlet maradt meg belőlük, utólag visszagondolva, a stílus alapján, század eleji mesekönyvekről beszélünk. Valamint édesanyám orvosi könyvei is ott vannak az első illusztrált könyvek között, amelyekben nemcsak nézelődtem, hanem „nagy örömére” bele is rajzoltam, de csak jóindulatúan, a lapok szélére, vagy kiegészítésként egy-egy anatómiai részhez, baktériumhoz, nem rájuk, melléjük.

– Mi volt az első rajzod, amit tudatosan készítettél?

– Az első tudatos rajz egy nagy virágcsokor volt. Azt hiszem, valami kiengesztelésért. Tél volt.

Kertész Erzsi Fény Sebestyén című könyvéből

– Megtanultál rajzolni vagy ezzel a tehetséggel születtél? Egyik interjúban tettél egy olyan meglepő kijelentést, hogy „úgy gondolom, sosem tudtam rajzolni”.

– A rajz minden gyerekkori emlékemben ott van valahol. Úgy gondolom, hogy gyerekként mindenki rajzol, firkál, aztán felfedez más dolgokat, és a rajz elmarad, vagy legalábbis nem lesz olyan intenzív kifejezőeszköz, mint addig volt. Számomra is volt ilyen időszak, főleg amikor elkezdtem olvasni, akkor nem érdekelt, hogy én rajzoljam meg a szereplőket, elég volt az, hogy órákig elvoltam az elképzelt világban.

A tanító nénim, később a tanáraim is mondták, hogy van bennem tehetség, de én ezen nem gondolkodtam el soha. Azt tudtam, hogy volt az osztályban nálam sokkal tehetségesebb, és ez motivált, hogy jobban, többet rajzoljak. Szóval inkább tanultam, tanulok rajzolni. Karancsi Sándor grafikusművészhez jártam a líceumi felvételi előtt felkészítőkre, ő mindig szem előtt tartotta, hogy a tehetség 1%, a többi munka. Ebben a kijelentésben a 99% munka nem elkeserítő vagy félelmetes, hanem az az 1% a biztató, megnyugtató.

A zöld tenger

– Hogyan lett a rajzolásból több mint hobbi?

– 5–8. osztályban két dolog foglalkoztatott, a művészet és az orvostudomány, de el kellett döntenem, hogy melyiket szeretném jobban, mivel a művészeti líceum egy másik városban volt. Úgy gondolom, hogy akkor döntöttem először tudatosan, hogy a művészeten belül szeretnék tanulni, dolgozni.

– Mivel győzted meg azokat, akik a művészi pályáról le akartak beszélni, hogy te hivatásszerűen is ezzel akarsz foglalkozni?

– A művészi pályáról azok próbáltak lebeszélni, akik tudták, hogy érdekel az orvosi, és fordítva. Ez az időszak eléggé zűrzavaros volt, a ’90-es évek közepe-vége, amikor az új rendszer mindenféle változtatással próbálkozott és ugyanúgy bizonytalan volt orvosnak lenni, mint művésznek, de mindkettőben megvolt az az optimizmus, hogy a siker nem lehetetlen. Akkor konkrétan láttam, hogy bárhova megyek a nagyvilágban, a művészeti egyetemet nem kell újra elvégezzem ahhoz, hogy dolgozni tudjak a szakmában. Nem akartam senkit meggyőzni igazából, ez egy döntés volt, a többi rajtam múlik.

Illusztráció Sarány István Mesés Székelyföld című sorozatának egyik kötetéhez

– Hogy kezdtél el gyerekeknek rajzolni?

– A gyerekeknek, a kolozsvári Napsugárnak kezdtem rajzolni 2009-ben. Kaptam néhány próbarajzot, és szépen lassan elkezdődött.

– Mennyiben nehéz ennek a célközönségnek megfelelni?

– A gyerekeknek jó rajzolni, mert nyitottak és a fantáziájuk is rugalmasabb, mint a felnőtteké. Ez jelenti azt is, hogy néha könnyebb megrajzolni egy elvont fogalmat gyerekeknek, néha meg bizony pont attól, hogy én magam nem vagyok már gyerek, nehezebb.

A Magyar Gyermekirodalom Romániában Facebook-oldaláról

– Digitális illusztrációkat készítesz, ez mit jelent pontosan? Mit érdemes tudni erről a munkafolyamatról, és miért részesíted ezt előnyben az ecsettel szemben?

– A számítógép és a digitális rajztábla, a ceruza is eszköz. Ugyanolyan eszköz, mint az ecset vagy a filc. Ugyanúgy lehet rajzolni, színezni, törölni és természetesen újrakezdeni egy munkát, ha éppen bedöglött. Azért kezdtem el digitálisan rajzolni, mert reklámügynökségnél dolgoztam, ott nem volt idő újrarajzolni mindent, csak javítani lehetett a már kész munkát. Valamint minden rajz digitálisan kellett. Így megtanultam használni, és hozzám nőtt.

– Kenéz Ferenc Esőben könnyen rámtaláltok című kötetét is te illusztráltad. Hogy talál egymásra az illusztrátor és a költő/író?

– A csíkszeredai Gutenberg Kiadó kért fel Kenéz Ferenc verseinek az illusztrálására, én csak a bemutatón ismertem meg személyesen. Szabad kezet kaptam, hogy újragondoljam a rajzokat a versek alapján. Ha mégis jobban belegondolok, akkor már a versekben találkoztam vele, hetekig a Kenéz Ferenc szavai, kijelentései, versei zümmögtek a fejemben. Olyan érzésem volt, mintha személyesen ismerném őt, anélkül hogy találkoztunk vagy e-maileztünk volna.

A Pallas-Akadémia Könyvkiadó Facebook-oldaláról

– Hogyan hangolódsz rá egy-egy irodalmi műre, mielőtt és miközben illusztrálod?

– Többször elolvasom az írást, majd vázlatot készítek vonalakban, van, amikor kísérletezem egy kicsit, hogy milyen stílusban látom inkább létrejönni a rajzokat… Karaktereket rajzolok, és belevágok többnyire valahol a történet közepén, és szépen lassan kezdem építeni egyik szélétől a másikig. Majd újraolvasom a szöveget rajz közben is, mert vannak részletek, amelyek első olvasáskor lehet, hogy nem ragadnak meg.

– Mi segít abban, hogy a gyerekek szemével tudd látni a meséket? Van esetleg bármilyen módszered arra, hogy leteszteld, mennyire sikerült ez?

– Előre nem mindig tudom letesztelni, legtöbbször a nyomtatás után látom, hogy működnek-e a rajzok. Édesanyám gyerekorvos, és ő, amióta emlékszem, tart magánál papírt, ceruzát, játékokat, leül a kicsi asztal mellé rajzolni a kis páciensekkel, és közben beszélgetnek. Valahonnan innen fakad a vágy, hogy kapcsolatot teremtsek a gyerekekkel. Amikor van rá lehetőségem, akkor játszom a barátaim gyerekeivel, vagy amikor otthon vannak az unokaöcséim, szeretek nekik mesélni vagy felolvasni, és akkor látom, hogy mennyire élvezik, értik mind a rajzot, mind a mesét. Az bizonyos, hogy egy rajzon minden részletet látnak!

Szabó Róbert Csaba Facebook-oldaláról

– Milyen kapcsolat van szerinted egy irodalmi mű és az illusztráció között?

– Irodalmi művek esetén a rajz kiegészíti hangulatában az írást. Más jellegű szövegek kapcsán a rajz nagyon sokszor a szöveg alárendeltje, funkcionálissá válik.

– Tavaly a Szép magyar könyv pályázaton díjat nyert egy olyan gyermekkötet, amelyet te illusztráltál. Mesélj erről, hogy fogadtad a díjat?

– A csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó gondozásában megjelent Esőben könnyen rámtaláltok című, Kenéz Ferenc által írt verseskötet Szép Magyar Könyv oklevélben részesült. Ez nemcsak az én munkám, mivel nemcsak a rajzokról beszélünk, hanem magáról a könyvről, amelynek egy csapat a kivitelezője. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a rajzaim jó csapat kezében voltak, a szerkesztői munkától kezdve a papírválasztás és a nyomtatás minőségéig, a kötéstől a borítóig, ezeket mind összevetve lesz egy könyv szép. Természetesen nagy öröm volt olyan alkotókkal egy helyen lenni, akiket évek óta példaképnek tartok.

A gutenbergkonyvesbolt.ro Facebook-oldaláról

 – Bukarestben és Moszkvában reklámgrafikusként dolgoztál. Mennyiben követel ez hasonló és mennyiben más készségeket az illusztrátori feladathoz képest?

– Reklámgrafikusként is dolgoztam, de a munkám nagy része illusztrátori munka volt mind Bukarestben, mind Moszkvában. A különbség, hogy a reklámgrafikus több szöveggel dolgozik a képi felületen, mint az illusztrátor, és legtöbbször nem általa készített képet, rajzot használ fel. Az illusztrátor egy ügynökségen belül több stílusban is kell tudjon rajzolni, és elsősorban a brandnek a jegyeiben. Sokkal kötöttebb munka, mint a könyvillusztrálás.

– Kap-e, és ha igen, milyen visszajelzéseket egy gyereklap illusztrátora? Hiszen te a Napsugárba és a Szivárványba is készítesz rajzokat.

– Konkrét visszajelzést gyerekektől a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár ideje alatt kaptam, a Vajon nagyi (Szabó Róbert Csaba – Gutenberg Kiadó) könyvbemutatója után, egy kislány odaszaladt hozzám és azt mondta, hogy szeret a Napsugárban. Vagy egy fiúcska felismerte a stílusomat. Számos Sebestyén-rajzot kaptam a Fény Sebestyén (Kertész Erzsi – Cerkabella Kiadó) bemutatója után. Volt, aki a kiállításom alatt fedezett fel napsugaras rajzot a kiállított anyagban.

A Vajon nagyi és az aranyásók Facebook-oldaláról

– Ha beszippant a történet, az szerencsés eset. De mi van, ha nem? Tudsz nemet mondani egy-egy nem tetsző alkotásra?

– Van olyan írás, amellyel kevésbé tudok azonosulni, de ez még nem jelenti azt, hogy nem lehet vagy nem tudom megrajzolni. Van olyan stílus viszont, amelyben nem tudok rajzolni, akkor szoktam nemet mondani, főleg azért, mert nincs meg a szükséges idő ahhoz, hogy megtanuljam azt a stílust, és nem szeretem megkockáztatni, hogy valami ne készüljön el határidőre.

Elrejtőzve...

– Bukarestből most Londonba vezet az utad. Mi csalogat oda?

– London most kezdődik igazán. Freelancerként próbálkozom. Azt gondolom, hogy a szerencse meg a más kultúrával való találkozás lehetősége, a szeretet, a kíváncsiság, illetve az a meggyőződés csalogat oda, hogy bárhol lehet állni a sarat.

– Kérlek, javasolj egy írót vagy egy költőt, akivel interjút készíthetnénk az Irodalmi találkozó következő részébe.

– Balázs Imre József romániai magyar költőt, irodalomkritikust, szerkesztőt, irodalomtörténészt javasolnám. 

Kérdezett: Ambrus Melinda