Nem kell kivizsgálás, elég jól érzem magam… Csak ezek a furcsa szerepek… Ha jobban belegondolok, most blogger vagyok (dehogy), két perce szövegkovácsként ténykedtem, legutóbbi telefonbeszélgetésemkor unokatestvérré váltam, és így tovább. Sokszor fogalmam sincs, mit kell játszani… Kell egyáltalán? Néha nem akarok, a történések azonban rákényszerítenek.

Képzeljenek el egy táncversenyt, ahol második helyen zárnak, és eredményhirdetés után interjút készítenek a nyertes párossal… Faggatják, hogy mivel érdemelte ki a győzelmet, milyen volt a felkészülés… kissé bizarr, nem? Máskor pedig az egyik bírót állítják le rövid kérdezz-felelekre, aki többek között arra is választ kell adjon, mi alapján pontozott… Ez sem egy szokványos beszélgetés…

Amikor még átöltözni sincs idő

Netán újságíróként a mikrofon, esetleg a kamera másik oldalára kerülnek… Ilyenkor szokott megfagyni a levegő… Hoppá, most erre mit válaszoljak? Azzal is tisztában vannak, hogyha elrontják, akkor meggyűjtik a kedves kolléga baját, ezért igyekeznek minél kevesebb öööööö-t használni a beszélgetés során. Helyettük jöhetnek a jó nagy szünetek, elvégre szükség van gondolkodási időre, hogy alaposan megrágják a mondanivalójukat.

Forrás: www.bhaktikutir.hu

Az is lehet, hogy vallatniuk kell egy szakmabelit… Máris kezdhetnek aggodalmaskodni… Vajon jól kérdeznek? Ő mire lenne kíváncsi fordított esetben? Ilyenkor jobb megálljt parancsolni a zavaró gondolatoknak… Valószínűleg rendezvényt is szerveznek (egyedül vagy csapatban), és már-már irigylik a kívülállókat, akik egyáltalán nem kell figyeljenek a részletekre… Milyen zenekart hívjanak, hányan jönnek el, jó lesz-e a hangosítás?

 Forrás: www.kiszo.hhrf.org

Most veszem észre, hogy írás közben, mintha csakis önökhöz (hozzátok) beszélnék, pedig én is jól benne vagyok… Sőt, velem megtörtént esetekről van szó, melyek, ha nem is pont így, mással is előfordulhatnak. Nincs kizárva. Legutóbb szerkesztettem és tördeltem is az egyik kiadványt, és mivel nem túl szokványos párosításról van szó, egy adott pillanatban összezavarodtam.

Forrás: www.bien.hu

Rögtön felvetődött bennem a kérdés, hogy húzhatnék-e válaszfalat a különböző szerepek közé? Egy éles határvonal segítségével legalább tudnám, mikor vedlek át táncosból újságíróvá, riporterből interjúalannyá, szerkesztőből tördelővé…

Forrás: www.unicafe.hu

Ugyanakkor az is felmerül, hogy egyáltalán szükség van-e ilyen sok szerepre, nem játszhatom-e önmagam? Talán ez volna a legegyszerűbb… Végre megfelelési kényszer nélkül élhetnék, és az sem lenne baj, ha csak kilencvenkilenc százalékban teljesítenék egy feladatot. Azt hiszem, megérdemlek egy esélyt… :)

FRM