Ma átléptem a harmincas küszöböt, és őszintén bevallva, nem tudom, hogy örüljek, esetleg szomorkodjak miatta. Sokan azt mondják, a nőket megrémíti a harmadik X, mivel úgy érzik, hogy befellegzett a fiatalságuknak, és hirtelen nem tudják, merre tovább. (Amúgy a férfiakkal is hasonló történik, csak ők nem nagyon beszélnek róla.) Visszagondolva az elmúlt évekre, kénytelen vagyok beismerni, hogy értékes perceket, órákat, napokat vesztegettem el hiábavaló dolgokkal, önsajnálattal, sőt néha nem is volt kedvem felkelni az ágyból, mert azt hittem, én vagyok a legszerencsétlenebb ember a világon.

Többször játszottam Don Quijotet, aki elérhetetlen vágyálmokat kerget, de az is előfordult, hogy egy-egy siker után „elszálltam magamtól”. Ilyenkor képletesen kaptam egy rúgást a hátsó felembe, ami ráébresztett, hogy nem nekem osztották ki a nagymenő szerepét… azóta óvatosabb vagyok. Eddigi életem legnagyobb leckéjét öt éve, Temesvárra való költözésünk után kaptam, amikor a szülőktől, barátoktól és a megszokott környezettől elszakadva három hónapot töltöttem munka nélkül, a négy fal közé bezárkózva. Most valószínűleg néhányan azt gondolják, hogy mi az a három hónap, hisz mások néha évekig nem találnak állást. Nekem örökkévalóságnak tűnt, de így utólag visszagondolva, rengeteg hasznom származott belőle, azt is mondhatnám, hogy úgy kellett nekem az az időszak, mint etióp gyereknek egy falat kenyér…

Türelmesebb és toleránsabb lettem, nemcsak másokhoz, hanem magamhoz is, sőt a túl magasra helyezett lécet is leengedtem egy kicsit. Ugyanis rájöttem, hogy a tökéletes nem létezik, és hiába hajkurászom, mert csak én fogok szenvedni. Azt is megtanultam, hogy minden egyes seggberúgás egy lépéssel visz előre (elnézést a kissé primitív kifejezésért), és csak rajtam múlik, hogy levonom-e a tanulságot a történtekből vagy sem. Ha például táncverseny közben elfelejtem a koreográfiát, és ezzel ellövöm az egész táncot, nem a bíró a hibás, amiért elmaradnak a pontok. Valószínűleg nem gyakoroltam eleget, másra koncentráltam, túl ideges voltam stb., következőben – még több munkával és odafigyeléssel – jobb lesz.

Lassan úgy érzem, mintha egy önfejlesztő tréning szövegét írnám, ezért inkább behúzom a féket… Talán azért van így, mert saját magam is próbálom győzködni, hogy az élet nem áll meg a harmadik X után. Ugyanakkor érzem, hogy ez egy jó év lesz, még akkor is, ha esetleg újabb leckéket kapok az élettől… csak okulhatok belőlük.  

FRM