A kegyetlen derű mestereként is emlegetik a „Vendégek tollából” című rovatunk mai szerzőjét. Bár sokat gondolkodtunk, hogyan lehetne bemutatni, végül az egyik közösségi oldalán talált önvallomásából idézünk. 

Léphaft Pál

Mai vendégünk tehát a többször is díjazott, egyéni kiállításokat is szervező Léphaft Pál karikaturista, a Vajdasági Magyar Újságíró Egyesület alelnöke, aki amellett, hogy kiválóan önti rajzba gondolatait, jó tollú újságíró, illetve rokonszenves és segítőkész ember. Két írást is küldött, de képtelenek voltunk választani. Ha elolvassa, Ön is rájön, hogy miért…

Caricare necesse est

Határon innen és túl, otthon

Objektivitás kerülővel

Túlzás nélkül állíthatom, hogy túlzás nélkül nincs objektivitás, nincs zsurnalisztika, nincs informatika, tehát – a mai értékrend szerint – élet sincs. Ne féljünk a túlzástól, legyünk objektívek.

A marxizmus klasszikusainak állításaival ellentétben, az általam nagyra becsült kretimológia (ez egy Nagybecskerek és Újvidék között kifejlesztett megfigyelési és kísérleti módszer) embereken folytatott kísérleteivel bizonyította, hogy a valóság visszatükrözésének leghatásosabb eszköze nem a simára csiszolt tükör, hanem a görbe tükör.

Borítókép az egyik közösségi oldalon

A görbe tükör, vagyis a túlzás, a sarkítás, finomabban fogalmazva a sűrítés, amely kis helyen, kevés, de hatásos eszközzel, mindenki által jól olvasható nyelvezettel tudja közölni a lényeget. Ez az általunk felkínált akkord, tömör leütés nem a lényeget helyettesíti, csupán az értelmezés partitúráját nyitja meg előttünk, amelyből ki-ki tetszés szerint leolvashatja a harmóniát, a kakofóniát vagy a csendet.

Ki nyer ma?

Mielőtt Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben lenne e komolynak indult dolgozatból, elárulom: a legpenetránsabb újságírói és kisebbségi műfajról, a karikatúráról beszélek. Arról az interdiszciplináris műfajról, amely nemcsak a grafika és az újságírás, a zsurnalisztika között, hanem a határok és kultúrák fölött is terpeszállásban áll.

Önarckép?

Ez a hanyag pozitúra, amely magas fokú öniróniát föltételez, sőt, követel, kivételesen szabaddá teszi a műfajt és művelőjét. Szabaddá és nyitottá. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy határtalanná. Ez a topográfiai meghatározás nemcsak a fölöttünk meghúzott határokra vonatkozik, hanem a mindenkori társadalmi és emberi határokra is.

A humor és a karikatúra az átlépés, a kilépés és belépés olyan lehetőségeit kínálja fel, amelyet a komolynak titulált írott véleménynyilvánítás és a szónoklat nem tudhat magáénak. Mégis, tegyük fel a kérdést: Ki nyer ma? Szerintem mindenekelőtt azok a műfajok, köztük a karikatúra is, amelyek az egyeduralmi rendszerek idején edződve kifinomultak.

Felismeri?

A hír szent, a vélemény szabad, a karikatúra pedig kaland

Daumier óta, aki a francia lapok által sajtóműfajt teremtett a karikatúrából, az újságok ma már elképzelhetetlenek e rajzolt műfaj nélkül. A gúnyrajz és a karikatúra időben meghonosodott a magyar sajtóban. Fordulatot Lauka Gusztáv hozott, aki kard helyett humorral hasított nagyot, amikor 1848 júliusában elindította az első magyar szatirikus lapot, a Charivarit.

És őt?

A lap a szabadságharcnál is rövidebb életű volt. Szeptember 13-áig 22 szám jelent meg. Azóta számtalan szatirikus lap követte Guszti bátyánk újságját, a Bolond Istók, a Borsszem Jankó, a Ludas Matyi és sorolhatnánk tovább a Pesten megjelenő vicclapokat.

Ki a király? Hát… Gábor…

A Tárogató Kárpátalján, a Fakutya Erdélyben, a Grimasz önálló lapként a Délvidéken tett kísérletet a műfaj népszerűsítésére. Ez utóbbi, melynek Gál László volt az alapítója és szerkesztője, a Magyar Szó szatirikus mellékleteként, elnézést a szerénytelenségért, az én szerkesztésemben 23 éve ma is a humor ügyét szolgálja.

Talán itt nem is a magazin jellegű vicclapok érdemelnek figyelmet, hanem a karikatúra, amely grafikai és szellemi kvalitásaival szól hozzánk úgy, hogy ritkán kíván megnevettetni. A jó karikatúra keserédes, és inkább félrehúzza a szánkat, mint nevettet.

Ajándékba kapott pólón…

A közép-kelet-európai humor, amely saját diktatúráin hegyezte pennáját, a politikai változások ellenére is világelső maradt. Univerzális olvasata miatt ez különösen a karikatúrára vonatkozik, amely erős kritikai mivolta miatt mindig oppozícióban áll a hatalommal, vagyis kisebbségben van. Kisebbségben az utódállamokban élő többséggel, kisebbségben az anyaország többségével és saját közösségével is. Ez véletlenül sem jelent destrukciót, ellenkezőleg, azzal, hogy a megáporodott testrészekről lerántja a leplet, levegőhöz juttatja a fejeket, szellőztet.

 Ki lesz az ellenfél? 

A karikatúra talán éppen azért kaland, mert állandóan a fejek körül matat akkor is, amikor alsó testrészeket mutogat. Különösen a portrékarikatúrák jelentenek kísértést, mert a félretaposott arcok tulajdonosai leginkább mások torzképén nevetnének, és nem saját mivoltukon.

A műfaj határtalanságában éppen a határ jelenti az egyik sarkalatos kérdést. A határ, a jó ízlés és a gúny határa, amely eldönti, hogy mesterműről van-e szó vagy rosszindulatú, illetve langyos gúnyrajzról.

Az amerikai egyesült államokbeli elnökválasztás margójára

A magyar karikatúra szép múltra tekint vissza. A versailles-i kóterban, a nagyok által határvonalakkal megrajzolt kroki, vagyis jelenlegi állapotunk ismert. A határon túl fölaprózott részek pedig, a polgári élet és magatartás megszűnésével, megszüntetésével, a befelé fordulással, a provincializmus térnyerésével elvesztették azt a levegőt, amelyben széles karmozdulattal lehetett volna folytatni a szép hagyományt.

Egyik kiállítását hirdetve

Nevetéssel önmagunk fölé

A kisebbségben élők elsősorban tartásukkal és öniróniájukkal szerezhetik meg, tarthatják meg méltóságukat. Az említett fölaprózottság és levegőhiány ellenére, néhol, így például a Délvidéken, megmaradt vagy inkább kifejlődött a humornak és karikatúrának olyan sajátos, de nem alacsonyabb rendű hagyománya, amely bizonyítja, hogy egészséges hozzáállással, szerkesztéspolitikával és térnyitással a karikatúra ilyen körülmények között is hasznos és hatásos eszköze lehet a sajtónak.

A Kárpát-medencei médiatalálkozón

A karikatúra nem a levegőből pottyan, tudatosan kell ápolni és pallérozni, hogy a közügyet szolgálja. Helyet kell teremteni neki. A karikatúra ritka jószág. Nem elegendő az akol és a közös vályú, abrak és levegő is kell ahhoz, hogy megerősödjön és a karámon kívül is bátran bégessen.

Délvidéken, pontosabban Szabadkán és Újvidéken a Hét Nap című hetilapban és a Magyar Szó napilapban rendszeresen jelennek meg karikatúrák, pontosabban a karikatúra a kezdetektől része ezek arculatának. Szabadkán Szalai Attila tollából születnek a karikatúrák, míg a Magyar Szónál szerénységem igyekszik cirka 30 éve a karikatúra útján elmondani véleményét életről és halálról.

Az egyik szövegkovács is áldozatul esett...

A karikatúra morális és kritikai műfaj – ahogy a magyar karikatúra doyenje, Kaján Tibor mondja –, amelynek napi végességében mindig van egy kis végtelenség is.

 A szó gyöngyháza

A szó olyan, mint egy kivarrott párna, vagy kézzel szőtt lepedő. Stafírung, amely a ládából előkerül. Hozomány. Olyan, mint egy piros alma, mézédes körte, illatos birs, amely saját kertünkből származik. A szó olyan, mint a dió, zsebben hordozható és keményen koppan, de gazdag és puha a jutalma, ha megnyitjuk belsejét.

Ajándékként a 100. blogbejegyzés örömére

Kajszibarackhoz is hasonlatos, illatos húsába rejti magvát, benne körömnyi keserűségét. A szót készen kapjuk, olyan, mint családi ezüstből a kávéskanál, jószágot terelő őseinktől gyöngyház nyelű bicska, vasfűrész és sokféle más szerszám, mérőeszköz, porceláncsésze vagy egy jegykendő. A szó olyan, mint egy mákszem, ha feltörjük, el kell fogyasztani, mert rövid idő alatt megkeseredik.

Mosogatószivacs 

A szavak olyanok, mint a kromoszómák, egymásba fűződve tudósítanak arról, hogy kik vagyunk és kik lehetnénk. Ha darabokra szedjük őket, szavaink elvesztik életüket, illatukat, színüket, szerepüket. Ezért vigyázzunk rájuk, őrizzük meg egészben szavainkat.

Ő a mosogató szivacs, a háziasszonyok álma...

Avagy mi történik, ha egybe- vagy különírjuk a szavakat?

A szavak és szókapcsolatok végtelen sorából minden pillanatban újjá tudjuk teremteni a valós és elképzelt világot, az emlékeinket, a jövőt és még ezt a mulandó valóságunkat is. Végül is, a szó mi vagyunk. Ha magunkkal visszük, velünk kopik, megsemmisül, ha továbbadjuk másoknak is, fényesedik, reménykeltő úreljövetelkor, böjtben és meghitt ünnepeken.

Léphaft Pál

Ui. A fotók Léphaft Pál Facebook-oldaláról, illetve a saját gyűjteményből származnak. További információk a közismert karikaturistáról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/lephaft-pal-5398. Facebook-oldalát ezen a címen kedvelheti: https://hu-hu.facebook.com/lephaft/.