Lehet, hogy a közelgő ünnepek teszik, de ma nem akarok helyesírásról beszélni. Takarítok… Nem is annyira a lakásban, hanem saját magamban. Megszabadulok a fölösleges terhektől. Cipeltem eleget, szinte édesgettem őket, legalább volt amiről panaszkodni. De minek? Hogy utána még jobban fájjon? Minden egyes alkalommal újra meg újra feltépjem a sebeket? Elég volt…

Többéves konfliktusokkal nézek szembe, olyanokkal, amelyekre a másik fél alig vagy egyáltalán nem emlékszik. Én viszont igen! Hisz dühös vagyok… még mindig. Nevetséges, hogy legtöbbször magunkat bántjuk, mert képtelenek vagyunk szembenézni a vitás helyzetekkel.

Nem pont ez történik (forrás: www.evamagazin.hu)

Persze, nem lehet mindent egyszerre megoldani, néha megtorpanunk, feltesszük a kérdést, hogy tényleg szükség van-e erre a takarításra, legyünk-e őszinték legalább önmagunkhoz…

Nemrég azt a tanácsot kaptam egy régi ismerősömtől, hogyha neheztelek valakire, akkor tisztázzam minél hamarabb, mert másként csak magamnak ártok. Mennyire igaza volt… Hallgattam rá.

Ez nem azt jelenti, hogy ellenségeket akarok szerezni. Végre meg merem mondani az embereknek, mivel sértettek meg, vagy mi bánt velük kapcsolatban. Természetesen ott van bennem a félelem, hogy vajon most mit gondol a másik, mert valamilyen szinten kiadom magam.

Jóval enyhébb módszerem van (forrás: www.life.hu)

Elmondja valakinek, hogy mivel fordultam hozzá? Nevet-e rajtam, amiért még rágódom egy számára szinte jelentéktelen ügyön? Ha felvállalom az érzéseimet, sebezhetővé válok, viszont egyfolytában álarcokat sem lehet viselni. Elfárad a kezem, ha egyiket a másik után cserélgetem.

Álarc (forrás: www.funzine.hu)

Közben a szekrényre felragasztott idézetekre pillantottam. Az egyik a sok közül, amelyet Charlie Chaplinnek tulajdonítanak, így szól:

„Nem kell, hogy féljünk a vitáktól, az összekülönbözésektől vagy bármilyen problémától önmagunkkal vagy másokkal. Még a csillagok is összeütköznek néha, és a találkozásukból új világok születnek. Ma már tudom, hogy EZ AZ ÉLET!”

Eddig nem nagyon értettem, mit akar üzenni… Most már egyre tisztábban látom.

Ha mindig arra törekszünk, hogy megfeleljünk másoknak, az ő életüket éljük, figyelmem kívül hagyva azt, akivel a nap minden órájában, percében, másodpercében, annak töredékében együtt vagyunk… saját magunkat. Ennél nagyobb vétek pedig nem is létezik.

Charlie Chaplin (forrás: www.biography.com)

Töprengek… Vajon bevállaljam a fenti soraimat? Mit fog gondolni Ön, aki most olvassa a bejegyzést? Gyengének lát majd? Esetleg erősnek? Ilyen vagyok…

Néha ugyanolyan keményen bánok magammal, mint a helyesírási hibákkal, nagyon tud fájni. Na, csak nem sikerült mellőzni a témát… Lelkem legmélyén mégis érzem, hogy minden jóra fordul, nincs mitől félni… Köszönöm!

FRM