Szakmai ártalom

Mintha nagyítóval járnék nap mint nap… És állandóan nyitott szemmel, egyetlen pislogás nélkül. Vadászom a hibákat, csak épp nincs puska a kezemben. Még az hiányozna. Hány meg hány cégtábla, plakát roskadna össze egy-egy lövés után. Ott fetrengene magatehetetlenül a porban vagy a lépcsőn, segítségért kiabálva: – Megjavulok, megjavulok, csak ne bánts többet! Rémisztően hangzik, nem?

Ennél már csak az rémisztőbb, hogy számos magyarlakta településen ordító helyesírási hibákkal tesznek közzé meghívókat, hirdetéseket, honlapszövegeket… Ilyenkor úgy érzem, mintha gyaláznák a magyar nyelvet és belerúgnának néhányszor, hogy még jobban szenvedjen.

tej.jpg

Vásárolnának?

Egy olyan eszközként tekintenek rá, amellyel eljuttatják az információt a célközönséghez, a minőség pedig nem számít. Ennyi erővel hottentottául is lehetne írni, ahhoz úgy sincs semmi közünk… Kicsit elragadtattam magam… elnézésüket kérem.

Nem csoda, hogy néhányan azt hiszik, csak kioktatni akarjuk az embereket. Pedig nem erről van szó. Mi azt szeretnénk, ha az általunk bemutatott példákat látva néhányan a homlokukra csapnának, hogy hűha, én is így használtam eddig…

Ilyen is volt már, és el sem tudom mondani, milyen jó érzés, amikor valaki az egyik bejegyzésünk hatására úgy dönt, ezentúl még jobban fog figyelni a helyesírásra.

nagyito.jpg

Nagyító alatt a szövegek (forrás: hu.wiktionary.org)

Ne gondolják, hogy mi nem töprengünk, mielőtt közzétennénk egy szöveget… Nem vagyunk robotok, hús-vér emberként éljük a mindennapjainkat, néha hibázunk. És valójában ez a szép benne: a tévedéseknek köszönhetően (is) fejlődünk.

Persze ehhez nyitottnak kell lenni… nem szabad elhinni, hogy most már mindent tudunk, főként azután, hogy szeptemberben hivatalosan is bemutatták az új helyesírási szabályzatot, amelyben számos meglepetéssel találkoztunk és találkozunk. Szinte naponta a kezünkbe vesszük, fellapozzuk, ismerkedünk vele…

Honnan is indultam? Jaj, igen, a nagyító… Amióta szövegkovácsolok, sokkal érzékenyebb lettem a témára, például, ha hibás szavakkal találkozom a világhálón, rögtön leírom egy papírra. Hogy mi lesz velük a későbbiekben?11802519_869612009792770_3815385526447458533_o.jpg

A legújabb gyűjtemény

Hétfőnként színes buborékokba vagy felhőkbe kerülnek, természetesen a helyes változattal együtt… Elképzelhető, hogy valaki viszontlátja a saját hibáját, esetleg valamelyik elírásom kerül közszemlére. Tehát magamat sem kímélem…

Közben eszembe jutott, mi lenne, ha nem csak a rendellenességekre összpontosítanánk. Hisz hibátlan plakátok, feliratok és cégtáblák is vannak bőven… Épp ezért jó volna hetente legalább egyszer pozitív példákat is megjelentetni a Szövegkovácson. Mi belevágunk, de akár együtt is bővíthetnénk a gyűjteményt!

FRM