Nem tudom miért, de úgy éreztem, ott a helyem… Talán a múlt év szeptemberi, nagykárolyi találkozó miatt, amikor sokat tanultam a szakmabeliektől, régi munkatársakkal találkoztam, értékes barátokra leltem. Valahogy most is ez vonzott, annak ellenére, hogy hivatalosan csak öt éve tartozom az idén huszonöt éves MÚRE-hoz, vagyis a Magyar Újságírók Romániai Egyesületéhez.

Pontosabban 2010 júliusában csatlakoztam, egy olyan időszakban, amikor úgy nézett ki, hogy valószínűleg nem is maradok ezen a pályán… Egy jól ismert környezetet hagytam magam mögött egy idegen város miatt, ahol korántsem volt biztos, hogy újságíróként tudok elhelyezkedni.

Szerencsére sikerült, és mostanában jóval otthonosabban érzem magam ebben a közegben, mondhatni berendezkedtem a lakásban, és minden bútor kezdi megtalálni a maga helyét. Ma már csak mosolygok, amikor eszembe jut, hogy újoncként – még 2006-ban – hányszor hallottam a „Zöld vagy, Julis!” mondatot az egyik kedves kollégámtól, aki tapintatosan utalt arra, hogy még új, vagyis éretlen vagyok a szakmában. Azóta sokat tanultam, és úgy érzem, még többet lehet fejlődni.

Talán emiatt akartam mindenáron ott lenni a MÚRE jubileumi ünnepségén, amelyet május 15-én és 16-án, az 1990-es alapítás helyszínén, Csíkszeredában tartottak. Huszonöt perc alatt videofelvételeken felelevenedett a múlt, ismerős arcok bukkantak elő, egyeseknél csak a hajszín változott. Mindemellett házigazdák, alapítók, egykori elnökök, társszervezetek képviselői stb. osztották meg emlékeiket a hallgatósággal, adomáztak, viccelődtek, ajándékoztak…

A legelső és a jelenlegi elnök: Hecser Zoltán és Rácz Éva

Ki hosszabban, ki rövidebben mesélt, közben néhányan eltűntek a teremből… Később sportosan szállingóztak vissza, lecserélve az elegáns öltözéket… Ők voltak a MÚRE PRESSing nevű focicsapatának játékosai, akik büszkén számoltak be arról, hogy aznap délelőtt először sikerült legyőzni Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának alakulatát… a végeredmény 5–3 lett a javukra. 

Sportos újságírók: PRESSing

A maratoni emlékülést hajnalig tartó állófogadás követte a Főkonzulátus szervezésében... Néhány óra alvás után, szombaton kora délelőtt szakmai konferenciával folytatódott a program, a résztvevők pedig kénytelenek voltak legyőzni az álmosságot...

Néhány nap távlatából kijelenthetem, hogy ismét számos élménnyel, információval és ismeretséggel gazdagodtam, sőt még most is mosolyogva nézek az ott kapott emléklapra, amelynek üzenete azt sugallja, hogy jó úton haladok.

Itt is köszönöm, és még sok-sok huszonöt évet kívánok (kívánunk)! :)

FRM