A csúcstartó író

Szinte „sorozatgyártásban” ír, férfi és női álneveket használ, az általa feldolgozott témák pedig olyan sokszínűek, hogy meg sem próbálkozom a felsorolással. Olvastam tőle történelmet, sci-fit, sőt romantikus regényt is egy csipetnyi szenvedéllyel, erotikával fűszerezve.

Az írás és a történetszövés iránti szeretetéről oldalakat lehetne írni, munkabírása szinte felülmúlhatatlan, a szabadidőt mondhatni csak hírből ismeri. Most már ideje lerántani a leplet róla… Nemere Istvánról van szó, akinek nevéhez több mint hatszáz könyv fűződik, és lehet, hogy a polcunkon is sorakozik egy-kettő belőlük...

nemereist.jpg

Kép forrása: Origo.hu - A cenzúra a fejekben van

Megoszlanak róla a vélemények, szakmai berkekben elég sok bírálatot kapott, de ő kitartóan járja a maga útját. Körülbelül három éve, épp egyik regényének olvasása közben hasított belém, hogy mindenáron interjút akarok készíteni vele… Hol és milyen formában, arról fogalmam sem volt…

Rábukkantam egy e-mail címre, majd elkezdtem tallózni a róla megjelent írások között. Lassan-lassan összeálltak a kérdések, amelyeket „vagy összejön, vagy nem” gondolattal elküldtem neki. Néhány nap múlva mindegyikre választ kaptam, alig hittem el, hogy sikerült. Később az interjú „Nem tudok nem írni” címmel megjelent az egyik irodalmi lapban…

Hét elején újraolvastam, és azóta nem hagy nyugodni a gondolat, hogy egyszer vele (is) szeretnék dolgozni… Egyelőre bejegyzést írok róla, ami elég nehéz feladat, hisz nem akarom megismételni a kérdéseimre adott válaszait, azok elolvashatók az interjúban...

Dióhéjban csak annyit, hogy mindenről határozott véleménye van, legyen szó akár az álnevek szükségességéről, a vidéki életről, az utazásról, de még arról is, hogy manapság egyre több helyesírási hibával tarkított kiadvány jelenik meg. Utóbbival kapcsolatos meglátását szó szerint idézem:

„Valljuk be férfiasan, hogy a hibás könyvek között szép számmal akadnak enyémek is. Az ember vigyáz, ahogyan tud, ketten is vigyázunk és javítunk, ennek ellenére mindig marad egy-két hiba, amit viszont már senki sem javít ki. Megszűntek a szerkesztői és a korrektori állások, a kiadók erre ritkán áldoznak, és így a könyveik olyanok is lesznek. Engem ez mérhetetlenül dühít, mert az olvasó esetleg azt hiheti: a szerző nem ismeri a magyar helyesírást, pedig nem erről van szó.”

Ebből is látszik, hogy mindig igényes, minőségi munkát akar kiadni a kezéből, ellentétben azokkal, akik sok esetben még át sem nézetik a kézirataikat, melyek végül helyesírási és nyelvhelyességi ellenőrzés nélkül kerülnek nyomdába. A nem korrektúrázott kiadványt leginkább egy kívülről szépnek tűnő, de belül kukacos almához hasonlítanám, amibe, ha beleharapunk, még az étvágyunk is elmegy. Nem hiszem, hogy bárki is ezért jelentetne meg egy könyvet…

FRM

Ui. A vele készült interjút az alábbi címen olvashatják: 

http://www.irodalmijelen.hu/05242013-1551/nem-tudok-nem-irni-interju-nemere-istvannal