Mindig jó vele beszélgetni, még akkor is, ha az elmúlt hat évben körülbelül ötször találkoztunk. Kedves, mosolyog, pozitív a kisugárzása, az őszinteségéért pedig külön köszönettel tartozom. A marosvásárhelyi születésű Simon Emőke kolléganőm volt az Erdélyi Magyar Televíziónál, az ott kialakult barátságunkat a Temesvárra való költözésem sem tudta kikezdeni. Jelenleg a civil szférában tevékenykedik, és egyelőre úgy érzi, megtalálta ott a helyét. Szabadidejében egy online magazin, az enido.ro főszerkesztője. Hogy mi is az az énidő, és miért van Önnek is szüksége rá, arra az alábbi interjúban kap választ. Megéri elolvasni!

Énidő Olaszországban

 – Korábban egyik alapembere voltál a Jóarc-kampánynak… Miről is szólt ez tulajdonképpen?

– A Jóarc-kampány keretében olyan embereket kerestünk, akik hétköznapi emberek, akik nem ismertek a nagy nyilvánosság előtt, nem közszereplők, de akiknek az élete sokunk számára lehet példaértékű, azáltal, ahogyan élnek, gondolkodnak, cselekednek, ahogyan az életüket irányítják. Tudtam, hogy sok ilyen ember él közöttünk Erdélyben, hiszen 8 évig televíziós újságíróként dolgoztam.

Engem a munkám összehozott ezekkel az emberekkel, de mivel ők csendben végzik a dolgukat, ezért nem olyan könnyű észrevenni őket, mert esténként nem ők köszönnek vissza a képernyőről, vagy nem róluk olvashatunk reggelizés közben az újságok hasábjain. Azt szerettem volna, hogy ne csak nekem legyen szerencsém hozzájuk, ne csak az én életemben hagyjanak nyomot ezek az emberek, mert hiszem azt, hogy mindannyiunknak szükségünk van jóarcokra, olyan emberekre, akik motiválnak, löketet adnak, lelkesítenek, elgondolkodtatnak, megállítanak, inspirálnak.

– …és végül ki lett a „jóarc”?

 – A jelöltek közül 6 személyt választottak ki a jóarcnak, 5-öt a zsűri és 1 személyt az erdélyiek. Így lett jó arc Simon Judit, aki 15 éve dolgozik éjt nappallá téve a fogyatékkal élőkért, hátrányos helyzetű fiatalokért, sérültekért, betegekért és azok családjaiért. Sebestyén Júlia tanárnő, aki létrehozta a híres marosvásárhelyi matematikus emlékére a Vályi Gyula-kört, amit évek óta vezet fáradtságot nem ismerve, oktat, versenyeket szervez, ahova az országból jönnek a diákok, azért, hogy összemérjék tudásukat.

A harmadik jó arc Gyűjtő Katalin lett, aki szociális munkásként tevékenykedik, és aki még nem vesztődött el a papírok rengetegében és munkaidejének nagy részét terepen tölti, az elhagyott gyermekarcokra varázsol mosolyt. Szintén jó arc lett Aczél Dóra, aki a beteg gyerekekért tevékenykedik, és aki megálmodta azt a tábort, amely kizökkenti őket a mindennapi küzdelmekből és élményekben részesíti őket biztonságos környezetben, egészségügyi felügyelet mellett.

Talpas Botond pedig egy olyan jó arc, aki civil aktivistaként tevékenykedett annak érdekében, hogy minél több kereskedelmi egységben anyanyelven is szolgálják ki a vásárlót, és nem utolsósorban Halmen Balázs, aki létrehozta a Van egy téglám Kenyában projektet, hogy az ottani iskolát, gyerekeket támogatni tudja.

Simon Judittal, a kampány egyik jóarcával

– Mielőtt rákérdeznék arra, honnan is jött az Én-idő ötlete, kíváncsi lennék, hogy neked mennyi „énidőd” van, vagyis mennyi időt szánsz magadra? Volt olyan periódus az életedben, amikor nem is érezted, hogy létezel?

– Sokáig nem így gondoltam, de most már azt mondom, hogy szerencsémre igen, volt! Évekig volt az élet és voltam én, párhuzamosan haladtunk egymás mellett. Meg is lett az eredménye, és főként a következménye. No de most már mindezért hálás vagyok, hiszen sokkal tudatosabb lettem, megtanultam figyelni magamra, és most már azt is tudom, hogy az egészségemért nap mint nap meg kell dolgozni, ezért tudatosan adom meg magamnak az énidőt, ami néha egy perc, máskor egy hét. Érzem, hogy mikor mennyire van szükségem, hogy jól legyek, és ne zökkenjek ki az egyensúlyomból, hogy adni tudjak magamból és ne elvenni másból.

– Most már beszéljünk az Én-időről, amelynek az impresszum szerint alapító-főszerkesztője vagy. Minek köszönhetően nőtte ki ennyire magát ilyen rövid idő alatt? 600 kedvelőtök van a Facebookon, sőt augusztusban ötnapos tábort is szerveztek…

– Őszintén? Fogalmam nincs. Engem is napi szinten meglepnek a számok, amikor látom, hogy egy-egy írás 4-5 ezer emberhez is eljut, hogy a heti bejegyzés eléréseink száma 14.000, és mindez úgy, hogy körülbelül egy hónapja létezik az oldal. Ezek a számok talán azt bizonyítják, hogy mennyire éhezik az emberek a pozitív tartalmakat, az énidőt?!

– Mit vársz/vártok ettől a tábortól?

– Nincsenek elvárásaim, az enido.ro-n is egy szabály van, hogy senkinek nem akarok, nem akarunk megfelelni. Gondolunk, amit gondolunk, érzünk, amit érzünk, és ezt megosztjuk. Ez a legnagyobb szabadság, és ez érvényes a táborra is. Ha én elvárnék valamit is, az már rég rossz lenne, hiszen akkor kicsit rólam és nem róluk szólna az egész. Mi énidőt biztosítunk, kiváló szakemberek társaságában, aztán mindenki kivesz magának annyit, amennyit elbír a hirtelen rázúduló énidejéből. 

– Amikor láttam a neved a foglalkozásokat vezető szakemberek között, nem lepett meg a kommunikációs szakember megnevezés, az viszont igen, hogy mindemellett jógával és tibeti gyógyítótechnikával is foglalkozol… Mióta és mi terelgetett ebbe az irányba?

– Most már lassan több mint 5 éve, és hogy mi terelgetett ebbe az irányba? Ha röviden akarom megfogalmazni, akkor az egészségem, az hogy elveszítettem magammal a kapcsolatot…

– Ahogy már korábban is sejthető volt, az egészet nem egyedül csinálod, van egy népes csapat is mögötted… Most nem annyira a nevekre vagyok kíváncsi, hanem inkább arra, hogy miért éppen őket választottad? Mit köszönhet nekik az egész kezdeményezés?

– A táborba olyan szakembereket hívtam magam mellé, akikben megbízok. Egyeseknek voltam a keze alatt is, ezért tudom, mire képesek, másokat meg ismerek, tudom, hogy élnek, miben hisznek, miből töltekeznek… és egy nagyon jó csapat állt össze: van köztünk pszichiáter szakorvos, terapeuta, Reiki-oktató, aromaterapeuta, pszichológus, masszőr, hangmasszőr, mandalakészítő. Ami még nagyon fontos szempont volt, amikor rájuk esett a választásom, hogy mindannyian hitelesek a szememben: nem akarnak másnak látszani, mint akik valójában, és nemcsak magukért élnek, fontosnak tartják, hogy önmagukból másnak is adjanak valamit!

Ez is az énidő része

– A honlapon több cikk is megjelent már azzal kapcsolatban, hogy mennyire fontos időt szánni magunkra. Sok helyen mégis önzésnek tekintik, ha elsősorban magaddal foglalkozol…

– Pedig egyáltalán nem az, sőt az az önzés, ha nem foglalkozol magaddal. Hiszen, ha nem foglalkozol magaddal, akkor időt se adsz magadnak feldolgozni történéseket, lenyugodni, magadba szállni, lezárni, újrakezdeni, töltekezni, meggyógyulni, erőt meríteni, terveket szőni, fejlődni… énidő nélkül leszünk céltalanok, ingerlékenyek, idegesek, betegek, megrekedtek, olyan személyek, akikkel fárasztó együtt lenni. Egyáltalán nem önzés az énidő – persze amennyiben nem esünk át a ló másik oldalára –, mert ha én jól vagyok, akkor elég vagyok magamnak, ezért adni tudok magamból szeretetet, odafigyelést, türelmet, jókedvet… Szóval egy énidős emberrel öröm együtt lenni, nem?     

– Milyen visszajelzések érkeztek eddig? Lett valakinek több énideje, amióta olvassa az írásaitokat?

– Hogy lett-e, azt nem tudom, viszont annak kifejezetten örülök és melengeti a szívemet, hogy egyre többen használják az ismerőseim körében, Facebook-megosztásokban az énidő fogalmát. És ez jó! A változások mindig kis lépésekkel kezdődnek…

– Mi a hosszú távú terved az Én-idővel?

– Hu… tervek vannak, nem is kicsik, viszont, ami a terveknél is fontosabb, az mindig a jelen. Ezt is meg kellett tanulnom, ezért most már egy ideje megpróbálok mindig csak a mai nappal foglalkozni, abból kihozni a legtöbbet, beleadni magam rendesen. A legbiztosabb kis lépésekben haladni a cél felé. Addig is inspiráló írásokat szeretnék továbbra is az enido.ro-n, képzéseket szervezni, motiváló előadásokat, táborokat… a nagy tervemről pedig még nem beszélhetek, csak akkor, mikor már nagyon közel állok a megvalósításához… :D 

– Van egy-két könyv, vagy akár film, amelyet ajánlanál azoknak, akik komolyabban szeretnének időt szánni magukra?

– Ajaj… rengeteg lenne, de pont mivel énidőről van szó, ezért úgy gondolom, hogy mindenki olvassa azt és nézze azt, amihez igazán kedvet kap.

Az egykori ETV-s csapat

– Melyek a legszembetűnőbb jelei annak, hogy valaki nem szán elég időt saját magára?

– Nem vagyok szakember, ezért nagy felelőtlenség lenne részemről bármit is kijelenteni, viszont azt el tudom mondani, hogy nálam milyen jelek voltak: megbomlott az egész(ségem), stresszes, feszült voltam, fáradt, kimerült, kedvtelen, nem találtam a helyem…

– Mit tanácsolsz azoknak, akik úgy érzik, hogy összecsapnak a hullámok a fejük felett?

– Soha nem szoktam tanácsot adni, mert abban hiszek, hogy egyéni életutak vannak, és ami jó nekem, az lehet, hogy neked pont nem, ami engem előrevisz, az lehet téged hátráltat… viszont, nálam ilyenkor mindig beválik, ha egy kicsit kivonulok az életből és visszavonulok magamba… érdekes mód ilyenkor mindig maguktól kerülnek vissza a helyükre a hangsúlyok és vonulnak el a hullámok…

Kérdezett: Farkas-Ráduly Melánia