Mennyivel könnyebb a komfortzónában, saját magunk által felállított határvonalak között üldögélni naphosszat, kibámulni a fejünkből, vagy néha megszólni a szomszédot, mert bőgeti a rádiót…

Ha hirtelen eszünkbe jut egy átlagostól eltérő elképzelés, amit talán jó volna megvalósítani, hirtelen megijedünk, visszabújunk a csigaházunkba, és közben azon agyalunk, ha egyet lépünk előre, akkor vajon mit szólnak majd a szüleink, barátaink, kollégáink, egyáltalán merjünk egy picit mások lenni? 

Nem, miért is, hisz nagy erőfeszítésünkbe kerül elmagyarázni, hogy nekünk igenis szükségünk van a változásra, fejlődni akarunk, és már nincs értelme tovább főni a saját magunk levében. Ekkor kezdünk elméleteket gyártani, megpróbáljuk kitalálni a másik fél gondolatait, de ilyenkor jobb, ha eszünkbe jut, hogy ilyesmi csak Mel Gibsonnak sikerült a What Women Want (Mi kell a nőnek?) című filmben.

Forrás: www.dailymail.co.uk

A való élet teljesen más, minden bizonnyal nem fogunk egy áramütéssel társított villámcsapás után belelátni embertársaink fejébe. Hasonló helyzettel találkozunk a Nyuszika és a medve fűnyírója című viccben, valószínűleg emlékeznek rá…

„A nyuszika elmegy a medvéhez kölcsönkérni a fűnyíróját, és közben morfondírozik magában:

– Áh! Hát, ez a szemét biztosan azt fogja mondani, hogy elromlott! Ha nem, akkor úgyis azt mondja majd, hogy neki is nagy fű nőtt a kertjében, vagy, hogy valakinek már odaígérte! 

Mire eljut idáig gondolatban, épp odaér a házhoz. Becsenget, kijön a medve, megkérdezi:
– Parancsolj, nyuszika! Miben segíthetek?
– Tudod mit? Cs…d meg a fűnyíródat!”

A folytatást nem tudjuk, de elképzelhető, hogy aznap a nyuszika fűnyíró nélkül maradt és még ellenséget is szerzett magának. Sokszor épp az ilyen zavaró gondolatok miatt még csírájában elfojtjuk ötleteinket, amelyek, ha nem is világmegváltók, de jó eséllyel előbbre vinnének minket néhány lépéssel.

Szinte nem is tudom megszámolni, hányszor tettem én is ugyanígy, nem mertem belevágni egy-egy feladatba, mert arra gondoltam, úgyis kudarcra van ítélve, rengeteg akadályt állítottam fel még azelőtt, hogy egyáltalán hozzáfogtam volna a megvalósításhoz. Korábban már említettem, hogy könyvelés osztályba jártam, ahol a főtantárgy mellett közgazdaságot, marketinget stb. tanultam, mégsem tudtam elképzelni, hogy vállalkozó legyek, most pedig ezen a területen próbálok bizonyítani több-kevesebb sikerrel.

Jó pár éve könnyedén eldobtam az ötletet a gátló gondolatok miatt, majd újra elővettem. Most itt vagyok, és próbálom egyengetni a saját utam… Ez nem azt jelenti, hogy nincs bennem félsz a különféle akadályoknál, de ilyenkor mély levegőt veszek és megyek előre anélkül, hogy átgázolnék az embereken. Bevallom, eleinte nagyon kellemetlen volt kilesni a komfortzónából, nem beszélve a korlátok ledöntéséről, de semmihez sem lehet hasonlítani azt az érzést, ami egy-egy kitűzött cél teljesítése után tört rám.

Valaki nemrég rákérdezett, hogy lehet legyőzni a félelmet? A válasz egyszerűbb, mint amilyennek tűnik: minél többször szembenézel szorongásod tárgyával, annál inkább eltörpül. Ez az én receptem…

 FRM