Bár az érettségi vizsga végleges eredményeit csak holnap függesztik ki, mai vendégünknek nincs miért izgulnia. Nem volt szüksége óvásra, így már kedden felszusszanhatott. Sikerrel zárta a közel egy hónapig tartó vizsgaidőszakot. Kovács Péter júniusban a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégiumban fejezte be a középiskolai tanulmányait, a felsőfokú képzést ugyancsak Mátyás király szülővárosában végzi majd. Néhány napja a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) temesvári riporttáborában is tevékenykedett, mondhatni hangyányival az utolsó vizsgája után.

– Szavakba lehet önteni azt, amit kedden, az eredmény megpillantásakor éreztél? Áruljuk el, hogy 9,35 lett az érettségi átlagod…

– Meglepett az eredmény. Amikor először szembesültem az átlagommal, igyekeztem minél több forrást megtekinteni ahhoz, hogy megbizonyosodjak afelől, a számadatok relevánsak, hűen tükrözik a valóságot.

Így ballagott

– Az idei érettségi egybeesett a franciaországi labdarúgó-Európa-bajnoksággal. Mennyire vonta el a figyelmedet?

– Nem vagyok a labdarúgás szerelmese. Tudom, hogy férfitársaim megköveznének e kijelentés hallatán, de az érettségitől még az Eb sem vonta el a figyelmemet, sokkal inkább a Kolozsváron megrendezett Jazz in the park fesztivál vonzott, és hívott, hogy néhány órára résztvevőjévé váljak.

– Térjünk vissza a vizsgákhoz… Melyik okozott fejtörést? Például első ránézésre/hallásra nem tudtad, hogy most mit is kellene írni/mondani… Volt ilyen?

– Szerencsére a legtöbb tétel felettébb kegyes volt, a történelemvizsga a maga keszekuszaságával azonban kemény diónak bizonyult. A harmadik tétel a kommunista alkotmányokat kérte számon, melyeket előző este nem olvastam át, így a feladat megpillantásakor csendes pánikroham lett rajtam úrrá: „Na, most mitévő legyek?”, de a régi közhely szerint, minden jó, ha jó a vége.

Virágözön

– Gyakran elhangzik, hogy a magyar gyerekeknek sokkal nehezebb dolguk van, mint a románoknak, mivel eggyel több vizsgájuk van, sőt a románt sem anyanyelvi szinten beszélik. Te hogy éled/élted meg ezt?

– A nehézség elsősorban abban nyilvánult meg, hogy a románokkal ellentétben nekünk csak egy szabadnap jutott a vizsgaidőszakban a magyar érettségi miatt, így az energiakészletünk hamarabb kimerült. Stréberül hangzik ugyan, de mindennek a titka a rendszeres tanulás. Szerencsére ugyanakkora érdeklődést tanúsítottam és tanúsítok mostanában is mind a magyar, mind a román irodalom iránt, így nem jelentett gondot a leckék elsajátítása. Legtöbbször igyekeztem felismerni az egyediséget, a művészet utánozhatatlan fűszerét a szerzők munkáiban.

– Mennyire állt közel hozzád a magyar nyelv és irodalom szóbeli, illetve írásbeli tétel? Volt kedvenc témád, amiből mondjuk szívesebben vizsgáztál volna?

– Kosztolányi Édes Annája örök kedvenc, így egyértelmű, hogy az érettségin legszívesebben arról írtam volna értekezést, de végül Móricz is elegendő volt a boldogsághoz. A szóbeli vizsgán egy általam kedvelt művet kellett bemutassak a bizottság előtt. A francia realizmus gyöngyére, Flaubert Bovarynéjára esett a választás, ami talán tudat alatt összefüggésben volt a Franciaországban megszervezett Eb-vel is J. Mindent összegezve elmondhatom, egyik tétel sem bizonyult teljesen idegennek.

Szeret túrázni

– „Azé is lehet, aki akarja” – többek között ezt is kiírtad a Facebook-oldaladra nem sokkal azután, hogy megtudtad az eredményt. Mire céloztál ezzel?

– Tulajdonképpen arra céloztam, hogy türelemmel és akarattal nemcsak egy sikeres érettségi, hanem bármi elérhető. A kifordított idézet pedig Ottlik Géza, Iskola a határon című művének egyik alappillérét képezi, amely egy Pál Apostoltól származó bibliai mondás: „Nem azé, aki akarja, sem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.”

– Hogy ünnepelted meg a sikert?

– Számomra az ünneplés eszmei szinten történik. Gyakorlatilag örülök ennek az egésznek. Nem vagyok egy bulizós típus. Évente egyszer mulatok, de az idén már volt rá alkalom, tehát most kizárólag a bensőm ünnepel.

– Ha egy mondatban kellene összefoglalnod az idei érettségi történéseit a te szemszögedből, mi lenne az?

– A félelem szárnyakat ad, mindig vállald, hogy motoszkál benned egy egészséges izgalom!

– Most jön a csavar… Július 8-a, péntek, az érettségi utolsó napja. Lejárt a vizsga, te pedig néhány óra múlva édesanyáddal, a Kolozsvári Rádió magyar szerkesztőségénél dolgozó Maksay Magdolnával vonatoztál Temesvár felé. A MÚRE riporttábora volt a cél. Mindegyik fárasztó vizsga után így pihensz?

– Az idei pihenési lehetőség különlegesnek számít. Egy véletlen egybeesés szüleménye, de nem bántam meg, hogy ezt a módozatot választottam.

Itt a bizonyíték

– Tavaly ott voltál a radnaborbereki (szerk. megj. – Beszterce megye) riporttáborban, miért döntöttél úgy, hogy az ideihez is csatlakozol?

– Leláncolt a közösség különlegessége, lenyűgözött a borbereki táj, a hangulat, ezért úgy döntöttem, hogy bár a helyszín változik, a nagyvárosi szórvány is megér egy misét.

Radnaborbereken

– Nem sokkal a tábor előtt elkérted tőlem a Temesvári Magyar Nyugdíjasok Klubja vezetőjének, Béres Margit néninek a telefonszámát. Hirtelen átfutott az agyamon, hogy a legfiatalabb résztvevő akarja felkeresni a legidősebb interjúalanyt… Mégis miért választottad őt?

– Mivel előszeretettel hallgatom embertársaim életről szóló történeteit, a nyugdíjasklub kapóra jött. Tisztában voltam azzal, hogy egy idős hölgy sok mindent megélt, bőven van miről mesélnie, így később majd anyag is akad egy nagyszabású riport elkészítéséhez. Másrészt mindig igyekeztem megtalálni az idősekkel a közös hangot, van bennük valami különleges, ami leláncol, csodálatra késztet.

– Hogy sikerült az interjú, milyen üzenetet raktároztál el magadnak az elkövetkező évekre?

– Sikerült elraktároznom a tényt, miszerint az életkor pusztán számadat, a fiatalság örök, csupán felfogás kérdése, hogy meddig szándékozunk megélni azt. Az interjú tökéletesen sikerült. Annak ellenére, hogy Manyi néni azt állította, nem igazán szeret beszélni, mégis rengeteg mindent elmesélt, ami fontosnak bizonyult, és jóleső érzés volt látni, ahogy megajándékoz bizalmával.

Interjú Manyi nénivel

– Mit adott neked az idei tábor?

– Magától értetődően új élményekkel ajándékozott meg. Sosem jártam még a Bánság szívében, így álmomban sem gondoltam volna, hogy Temesvár egy ennyire impozáns város, tele hangulatos terekkel, ahol a régmúlt és a kortárs művészet ötvöződik. Ezenkívül más köntösbe bújtatva adta vissza a riporttáborok örökössé vált, pezsgő hangulatát.

– Érettségiztél, táboroztál… Mi vár rád még ezen a nyáron?

– A nyár hátralevő része nagy valószínűséggel az olvasás, zenélés és verstanulás jegyében fog telni. Az ok egyszerű: nagy mennyiségű „könyvhadat” halmoztam fel az elmúlt időszakban, melyek olvasásra várnak.

A profilképe

– Hol szeretnéd folytatni a tanulmányaidat?

– A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsésztudományi karán szeretnék továbbtanulni, magyar–angol szakon.

– Hol látod magad például öt vagy tíz év múlva? Össze lehet majd futni veled valamelyik riporttáborban?

– Öt-tíz év múlva remélhetőleg ismert és elismert, keresett magyartanár leszek. A jövő kifürkészhetetlen, és szentül hiszem, hogy bár nem vagyok újságíró, igenis össze lehet majd futni velem egy-egy riporttáborban.

Kérdezett: Farkas-Ráduly Melánia

A fotók egy része a MÚRE Facebook-oldaláról, honlapjáról, Maksay Magdolna Facebook-oldaláról származik, a többit Kovács Péter küldte.