Annyi mint ’nem látja a dologban a lényeget, mert elvész a részletekben’. Azt hinné az ember, hogy ízes magyar kifejezés, és hogy úgy keletkezett, mint általában a szólások, vagyis a nyelvet létrehozó és alakító névtelen százezrek találó megfigyelésének köszönhető az elterjedése. Valójában azonban puszta átvételként, mint a német den Wald vor lauter Räumen nicht sehen fordítása honosodott meg nyelvünkben.

A német kifejezés sem népi eredetű szólás, hanem szállóigévé vált idézet Wielandnak, a XVIII–XIX. században élt német rokokó költőnek, az Oberon szerzőjének ezekből a soraiból:

Die Herrn dieser Art blend’t oft zu vieles Licht;

Sie sehn den Wald vor lauter Bäumen nicht.

(’az ilyenféle urakat elvakítja a túlságosan sok fény, a csupa fától nem látják az erdőt’). Hogy valóban Wieland alkotta meg ezt a kifejezést, nem pedig csak mint régebben már másoktól is használt fordulatot illesztette be versébe, azt kortársai bizonyítják, akik Wielandra hivatkozva idézik ezt a találó kifejezést.

A német szállóige-kutatás azonban azt is kimutatta, hogy csupán a nyelvi megformálás Wieland érdeme, maga a gondolat sokkal régibb, már a klasszikus latin költőknél is megtalálható. Ovidius egyik nagyobb költeményében például ez a jellemzés található:

Nec frondem in silvis nec aperto mollia prato

Gramina nec pleno flumine cernit aquas

(’nem látja sem a lombot az erdőben, sem a szabad mezőn a sely­mes fűszálakat, sem pedig a vizet a megáradt folyóban’).

Forrás: O. Nagy Gábor – Mi fán terem?

Fotó: Farkas-Ráduly Sándor