A képzelet ereje

Fárasztó vonatozás, könyvvel a kezemben, és egyszerre utolért az álom… Körülbelül két óra múlva útitársaim tréfásan megjegyezték, hogy nem kellett volna sokat gondolkodniuk, hol hagytam abba az olvasást. Az egyik ujjam épp arra a sorra mutatott… Bár bágyadtságom miatt többször is félbeszakítottam a történetet, nem nyugodtam, amíg ki nem derült, milyen sorsra jutott a főhősnő, aki egy adott pillanatban úgy döntött, megválik az életétől… gyógyszer-túladagolással.

Terve nem sikerült, mivel valaki rátalált, és még időben kórházba, pontosabban diliházba szállította… Többet nem árulok el Paulo Coelho Veronika decide morrer (Veronika meg akar halni) című regényéről, amely eléggé lehangolónak tűnik a címe alapján. Egy számomra addig csak hallomásból ismert szerzővel töltöttem a könyv világnapját, április 23-át, ráadásul nem anyanyelvemen, hanem románul böngésztem a betűket.

veronika.jpg

Kétszeresen is kihívást jelentett, de nem bántam meg, hisz gyerekkorom óta szeretek elmerülni egy-egy író kitalált világában, és hagyni, hogy magával ragadjon a történet. Ilyenkor megszűnik körülöttem minden, rohanok a domboldalon, megérint a lágy szellő, virágot szedek, kiabálok, integetek, bólogatok, undorodom, gyűlölök, szerelmes leszek… 

Eldönthetem, kinek a bőrébe akarok bújni, a főhőssel vagy a legnagyobb riválissal azonosulok, részese leszek-e szócsatáiknak, lábbal tiporom-e a másik becsületét, vagy kezet nyújtok neki a békülés jeleként. Én, és nem valamelyik film szereplője

Hányszor láttam már olyan alkotást a tévében, amely szinte alig követte az alapjául szolgáló regény cselekményét, talán a közepéig volt valami hasonlóság, a vége felé viszont teljesen elszakadt a fonal… Néha még a befejezés is másként sült el… Bár tisztában vagyok vele, hogy a rendező kezében van a döntés, ilyenkor alig tudom leírni azt a csalódottságot, amit érzek.

Mi lett a szereplőimmel? Egyáltalán nem így képzeltem el őket, sem azt a jelenetet, ahol végre rájönnek, hogy fontosabbak egymásnak, mint gondolták… Olyan, mintha csak egy bizonyos pontra fókuszálhatnék, a váltakozó jelenetek magukkal ragadják a figyelmem, és már nyoma sincs annak a szabadságnak, felüdülésnek, ami korábban a sorok között tallózva tört rám.

Ezért érzem úgy, hogy a könyv mind a mai napig fontos szerepet játszik az életemben, még akkor is, ha mostanában jóval kevesebb időt hagyok magamnak az olvasásra. Sőt, akár régimódinak is nevezhetnek, mert egyelőre eszem ágában sincs e-bookot (elektronikus könyvet) vásárolni, bármennyire is bíztatnak az ismerőseim. Túlságosan személytelennek tűnik számomra és szerintem a fantáziámnak is gátat szabna…

FRM