Zöld ágra vergődik

Szólásmagyarázat

„Aki előbbre jut az életben, akinek rendeződnek az anyagi ügyei, vagy aki végre szót tud érteni valakivel, azaz aki így vagy úgy ’boldogul’, arra azt szoktuk mondani, hogy sikerült zöld ágra vergődnie.

A szólásban foglalt kép első tekintetre többé-kevésbé érthetőnek látszik. Van, aki úgy értelmezheti, hogy a zöld a reménység színe, a szólás pedig reményeink valóra válását fejezi ki. Másoknak meg a szólás hallatára annak a földön vergődő, sebzett madárnak a képe jelenhet meg, amelyik csapkod a szárnyával, míg csak föl nem vergődik egy faágra. Ezzel megmenekül a közvetlen veszélytől, és a maga szempontjából kedvezőbb helyzetbe jut.

zold_ag.jpg

A szólás történetére vonatkozó adatok azonban nem igazolják ezeket a pusztán a fantáziára felépített eredetmagyarázatokat. Kétségtelen ugyanis, hogy kifejezésünk legrégibb ismert formájában nem közvetlen szemléletet tükröző nyelvi kép, hanem idegenből származó jövevény: szóról szóra való fordítás. „Aki az gyönyörűségre adta magát, zöld ágra nem mehet” – olvassuk a XVI-XVII. század fordulóján élt kiváló szótáríró és zsoltárfordító filológus, Szenczi Molnár Albert egyik munkájában. Ez a mai szólásunk előzményének tekinthető kifejezésforma pedig ennek a német szólásnak magyarra való átültetése: auf keinen grünen Zweig (Ast) kommen.

Arra, hogy kifejezésünk német eredetije honnan származik, több érdekes magyarázat született. Eleinte az ószövetség egyik nyelvi képével („Nem idejében telik el élete, és az ága ki nem virágzik”) próbálták kapcsolatba hozni, de hamar rájöttek, hogy a két kép között nagyon távoli a rokonság: innen nemigen származhat a szólás…

zold_ag2.jpg

A zöld ágra vergődik kifejezést tehát régebben jövevényszólásnak tartották, mivel megfelelője megvan a németben, a szlovákban (dostal sa na zelenu ratolest’) és néhány más nyelvben is. De már 1630-ból is van a szólásra adatunk („zöld ágra nem mehet”), és a régebben ’lomb’ jelentésű zöld ág más vonatkozásban is a boldo­gulásnak, a sikernek, a kívánt cél elérésének jelképeként élt az elmúlt korok embereinek tudatában (vö. például azt a régi magyar babonás hiedelmet, hogy álomban zöld fára felhágni tisztességet jelent, továbbá ezt a régi szóláshasonlatot: vágyódik, mint a kecske a zöldágra)...

Reviczky egyik költeményében zöld ágra jut alakban találkozunk vele. Jókai pedig egy helyütt ezt írja: „Akkor a te sorsodat is zöld ágra vihetem: gyerek!”

zold_ag3.jpg

Ha megpróbálunk a régiek gondolkozásmódjába belehelyezkedni, joggal föltehetjük, hogy a németből fordított zöld ágra megy kifejezés határozói részén, a ’lombra’ jelentésű zöld ágra kapcsolaton – minthogy a lombot mindig maga fölött látja az ember – a fel fogalmának színesebb, szemléletesebb körülírását értették. A régiek tudatában a zöld ágra megy (jut, visz) és a felmegy) (-jut, -visz) között olyasféle viszony lehetett, mint amilyet manapság érzünk az égig magasztal és a felmagasztal vagy a porig sújt és a lesújt között, azaz a zöld ágra kapcsolatban a fel- igekötővel is kifejezhető iránymegjelölésnek konkrétabb, érzékletesebb nyelvi kifejezését láthatták. Hogy ez valóban így lehetett, annak a szólás mai formája is egyik bizonyítéka

Forrás: O. Nagy Gábor – Mi fán terem?

Fotók: Farkas-Ráduly Sándor