Szélmalomharc

Hiszem, hogy nem az. Talán könnyebb volna, ha nap mint nap nem rágódnék a következő bejegyzés tartalmán, a buborékokon, a fotókon, a szólásokon, sőt valószínűleg amiatt sem aggódnék, hogy egyáltalán megmarad-e az emberek fejében egy-két dolog abból, ami felkerül a világhálóra. Vagy csak rápillantanak és fejcsóválva görgetnek tovább.

Feltehetően néhány ismerősömnek már elege van abból, hogy újra meg újra a Szövegkovácsba botlik az idővonalán, de ezt is bevállalom. Többször fel akartam adni, olyan is volt, hogy fél évig nem néztem a Facebook-oldalunk felé… Tudtam, hogy rossz irányba haladok, de egy láthatatlan kéz mindig visszahúzott, mintha nem akarta volna engedni, hogy bármit is javítsak a helyzeten…

don3.gif

Don Qujote de la Mancha és a szélmalom (www.mainlesson.com)

Aztán márciusban minden megváltozott, eldöntöttem, hogy véget vetek a hallgatásnak és újrakezdtem: intenzívebben, színesebben… Figyeltem, hallgattam a visszajelzésekre, változtattam, ötleteket gyártottam, és közben rájöttem, hogy jóval többről van szó, mint amiért a Szövegkovács elindult. 2012-ben elsősorban a munkahelyteremtés volt a cél, és fel sem fogtam, hogy valójában mekkora felelősséggel jár az egész. Hisz a magyar nyelv nem játék, képtelenség csak úgy dobálózni a szavakkal…

donnnnjo.jpgSzélmalom könyvekből (www.pinterest.com)

Időközben azt is a fejemhez vágták, hogy igénytelenek az emberek, elég ránézni a plakátokra, hirdetőtáblákra, vagy bekukkantani egy-egy internetes fórumra… A hitetlenkedők szerint ezek mind arról árulkodnak, hogy lefelé haladunk a lejtőn, ahonnan már nincs visszaút… Érzem, hogy van… azért írok most is… Annak ellenére, hogy nem mindig jut el annyi emberhez, amennyihez szeretném… Ezúttal kitartok…

don2.jpg

Nem szabad meghátrálni (www.screenrant.com)

Most tűnik fel, hogy eddig csak magamról meséltem, pedig szerencsére nem vagyok egyedül. Szinte megfeledkeztem a kedvenc korrektoromról és szeretett fotósomról, akik mindvégig mellettem álltak. Az ő lelkesedésük is hullámzó volt, de nem adták fel, és egyrészt ennek köszönhető, hogy július második felében betöltjük a három évet, amit meg szeretnénk ünnepelni.

don-quijote-por-daliemaze.jpg

Kifejező (www.emaze.com)

Hogy mi okunk van rá, arra elég nehéz választ adni… Talán az, hogy elindítottunk valamit, kapunk ékezetes üzeneteket a személyes postaládánkba, innen-onnan visszajeleznek, tanácsokat, ötleteket adnak… Továbbra se habozzanak írni nekünk, nyugodtan mondják el véleményüket, mit szeretnének, mire volna még igény… Mert hisszük, hogy van…

FRM

Ui. Végül pedig jöjjön a Don Qujote című szám a Neoton Familíától.