„Eltenni a telefonunkat és figyelni a másikra… Van erre egy alkalmazás, úgy hívják: tisztelet”. Számomra ismeretlen szerző fogalmazta meg ezt a mai társadalomra egyre inkább jellemző gondolatot, ami arra késztetett, hogy megemeljem a nem létező kalapomat előtte…

Naponta órákat töltünk számítógép előtt, facebookozunk, chatelünk, messengerezünk stb., virtuális világban bókolunk, sírunk, nevetünk, táncolunk, különféle érzelmeket kifejező jeleket küldünk egymásnak… Mi történik viszont akkor, ha beülünk a barátainkkal valahová, vagy családi ebédre vagyunk hivatalosak?

Jó pár évvel ezelőtt még élveztük a pillanatot, beszélgetőpartnerünkre figyeltünk, szinte ittuk a szavait, manapság azonban gyakran megesik, hogy kávézás közben barátnőnk, barátunk telefonál, megnézi az üzeneteit, e-mailjeit, néha-néha ránk pillant, mi meg mondjuk a magunkét, közben arra gondolva, hogy csak az időnket vesztegetjük…

Tavaszi pillanatkép

Úgy is fogalmazhatnék, hogy amennyivel okosabbak lettek a telefonjaink, annál butábbá váltak a szemtől szembe történő társalgásaink. Már alig tudunk beszélgetni, és nemegyszer rákényszerülünk arra, hogy végighallgassuk a nemrégiben piacra dobott táblagépek, mobiltelefonok, laptopok előnyeit és hátrányait, ahelyett, hogy őszintén érdeklődnénk egymás hogylétéről.

Ebben a formában nincs értelme annak, hogy egy-két órát áldozzunk a szabadidőnkből olyasvalakire, aki inkább arra kíváncsi, hogy milyen hozzászólásokat kapott legújabb bejegyzéséhez a Facebookon, mit osztott meg ismerőse a kutyájáról, nőjéről, pasijáról, a legújabb frizuradivatról, és még sorolhatnám a különféle helyzeteket. Természetesen egy szót sem szólok akkor, ha valóban fontos, netán halaszthatatlan ügyről van szó…

Biztosan láttak olyan férfit és nőt, akik romantikus vacsora közben inkább okostelefonjukat simogatták, ahelyett, hogy egymásra figyeltek volna… vagy két barátnőt a parkban, akik talán észre sem vették a tavasz szépségeit…

Bár az asztali számítógépeket és a nyomógombos mobiltelefonokat kedvelem, néhány hete én is beálltam a táblagépbirtokosok sorába… Eleinte napokig be sem kapcsoltam, egyszer viszont nagyon sürgős elintéznivalóm akadt, és mivel még tanulgattam a használatát, inkább a keresgélésre figyeltem, mint a beszélgetőpartneremre.

Nem szólt rám, de én mindvégig tiszteletlennek, felületesnek éreztem magam, és lelkiismeret-furdalásom volt emiatt… Akkor megfogadtam, hogyha tudom nélkülözni, nem cipelem mindenhová az új szerzeményemet, mivel eltávolít attól, amiért mindig is küzdöttem: a szemkontaktussal, mosollyal, néha könnyekkel fűszerezett, személyes kommunikációtól…

FRM