Hetek óta gyűjtögetem a különféle helyesírási hibákat, Facebookról, hirdetésekből, könyvekből… Lényegében nem volt nagy erőfeszítés, ugyanis néha akaratlanul jött szembe velem egy ordító elírás, amit nem tudtam mivel magyarázni. A sietséget, a felgyorsult életmódot is felhozhatnám mentségként, de meddig…

Ha bizonyos szavakból hiányzik egy betű, akkor talán megértem, az illető nem nyomta meg eléggé a billentyűt, később pedig figyelme átsiklott a baklövés felett… De mi a helyzet a „formályát”, „megilyedtem”, „kájha”, „fahélyas”, „nyugdily”, „alugyak”, „lakós”, „székej” szavakkal, azok mit vétettek?

Nehéz elhinni, hogy holmi szórakozottság miatt kerültek a nagy nyilvánosság elé. Tényleg ennyire igénytelenek lennénk? Általános iskolában többé-kevésbé egyforma oktatást kaptunk, ugyanazokat a helyesírási szabályokat tanultuk (vagy tanították), sőt jó esetben házi olvasmányaink is voltak, ahol viszontláthattuk a példaként felhozott szavak egy részét. Mi történt közben? A választ mindenki maga tudná megmondani…

Lehet, hogy túlságosan kőszívű vagyok és átestem a ló másik oldalára, de képtelenség szemet hunyni az ilyen hibák felett. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy én lennék a feddhetetlenség mintaképe, mert néha velem is történik egy-két furcsa eset. Tavaly például egy meghívó szövegében a „katólikus” szót kijavítottam helyesen katolikusra, nyomtatás után pedig a helytelen változat jelent meg.

Kikerekedett szemmel bámultam a papírlapot, nem tudtam elképzelni, mi történt… Mégsem helyesbítettem, netán elfelejtettem lementeni a legújabb változatot? Az eset nem hagyott nyugodni, mivel ilyen hibát nem engedhetek meg magamnak… A számítógépről előbányásztam a végleges szöveget, és láss csodát: nem én tévedtem.

Tördeléskor visszajavították „katólikusra”, és rögtön utána kinyomtatták… Utólag is szólhattam volna az illetőnek, „megköszönve” a felülbírálást, de beláttam, hogy én is kivettem a részem a történtekből. Át kellett volna néznem a nyomdakész meghívót…

Számos hasonló tanulságot levontam már az elmúlt évek során, aminek köszönhetően folyamatosan fejlesztettem magam, de korántsem mondhatom azt, hogy mindent tudok… Sőt, soha nem leszek az összes, szakmával kapcsolatos információ birtokában. Akkor mégis miért osztom az észt?

Legelső bejegyzésemben azt írtam, hogy mi már azzal is nyerünk, ha néhányan ékezeteket kezdenek használni e-mailjeikben, facebookos bejegyzéseikben, a fent felsorolt hibák láttán viszont rájöttem, hogy ennyi nem elég…

Figyeljenek arra, hogy mit és hogyan írnak, és ha nincs otthon helyesírási szabályokat felvonultató szótáruk, akkor kutassák fel az interneten, jó néhány van belőlük (például a http://helyesiras.mta.hu), vagy forduljanak hozzánk. Ha szükségesnek tartják, akár többször is ellenőrizzék le a mondanivalójukat.

Higgyék el, megéri! Elsősorban saját maguk miatt…

FRM